Nem szeretnék újra Merkelt a németek

InfoRádió
2016. május 11. 16:42
Berlinben a két nagy kormánypárt, a kancellár által vezetett Kereszténydemokrata Unió és a Szociáldemokrata Párt népszerűsége szinte napról napra csökken. A mai lapok címoldalán az olvasható, hogy a lakosság zöme nem szeretné, ha Angela Merkel a jövő évi országos választáson újra indulna.

Nemrég még a világ egyik legnagyobb befolyással rendelkező politikusaként emlegették Angela Merkel, mára azonban – főleg a menekültválság miatt – támogatottsága mélypontra süllyedt.

Angela Merkelt korábban az egykori NDK lakossága "közülünk valónak" nevezte, mert ugyan Hamburgban született, szülei még az 50-es években áttelepedtek az ország keleti felébe, ahol a kommunista rendszer bukásáig fizikusként folytatott tudományos kutatást. Most azonban éppen a keletnémet tartományokban utasítják el politikáját és fordulnak el az általa vezetett Kereszténydemokrata Uniótól.

A mai német lapok már arról cikkeznek, hogy országos viszonylatban a választópolgárok alig harmada üdvözölné, ha a jövő évben esedékes parlamenti választások után is Angela Merkel töltené be a kancellári tisztséget.

Egy most készült felmérés szerint a berlini koalícióban résztvevő két kereszténypárt támogatottsága 30 százalékra esett vissza, amit a csupán bajor földön működő Keresztényszociális Unió elsősorban Angela Merkel politikájának elutasításával magyaráz és a hét végén bejelentette, fontolóra vette, hogy a jövő évi választáson önálló kampánnyal indul.

A bajor tartományi kormány pénzügyminisztere szerint az Alternatíva Németország számára elnevezésű jobboldali párt,az AfD, fokozatos előretörése főleg arra vezethető vissza, hogy egyre több szavazópolgár kerül szembe a kancellár menekültpolitikájával.

Azonban semmivel sem jobb a berlini kormánykoalíció másik tagjának, a Szociáldemokrata Pártnak a helyzete. Az elmúlt hétvégén még az a hír is elterjedt, hogy a párt élén álló Sigmar Gabriel gazdasági miniszter meg akar válni pártja vezetésétől. Noha ezt személyesen cáfolta, és hétfőn, egy pártrendezvényen szokatlan fellépéssel igyekezett közelebb kerülni a választópolgárokhoz, azonban éppen a szónoki emelvényre maga mellé kéretett gelsenkircheni takarítónő hozta igencsak kínos helyzetbe, amikor azt firtatta, hogy a Szociáldemokrata Párt miért feledkezik meg a korábban hirdetett baloldali elvekröl.

Erre mutatott rá a párt elnökhelyettese is egy belső használatra szánt tanulmányában, amelyben helyteleníti, hogy politikai mumusként állítsák be az AfD-t. Olaf Scholz szerint célszerűbb ha a párt visszatérve eredeti hivatásához és a saját szociáldemokrata álláspontjának kidomborításával igyekszik erősíteni népszerűségét.

Tudósítók azonban rámutatnak arra is, hogy az eddig Bécsben kormányzó szociáldemokrata és kereszténypárti koalíció bukása riadót jelenthet a hasonló összetételű berlini kormány számára is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem szeretnék újra Merkelt a németek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást