eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Christine Lagarde szerint megbukott a német megoldás

A Nemzetközi Valutaalap elnöke úgy véli, hogy eredménytelennek bizonyult a német kormány által szorgalmazott többlépcsős megoldás, amely a görögországi reformok haladásától tette függővé a hitelek további folyósítását, ezért mintegy ultimátumot intézett Berlinhez.

Az európai valutaegységet alkotó 19 ország pénzügyminiszterei, valamint a Nemzetközi Valutaalap elnöke hétfőn Brüsszelben rendkívüli értekezleten vitatják meg a további intézkedéseket a görög pénzügyi válság rendezésére.

Christine Lagarde a Nemzetközi Valutaalap álláspontját levélben összegezte, amelyet a múlt hét végén juttatott el az euróövezet 19 tagállamának pénzügyminisztereihez.

Mivel Németországban, a múlt csütörtök – Jézus Mennybemenetelének napja – állami ünnep volt, és pénteken is csak kevés helyen dolgoztak, ezért Christine Lagarde levelével kapcsolatban hivatalos helyen eddig senki sem foglalt állást.

Tény azonban, hogy a Nemzetközi Valutaalap követelése - amelyben Athén tartozásának részleges elengedésétől teszi függővé a Görögország gazdasági talpra állításában való részvételét – homlokegyenest ellenkezik a német kormány eddigi álláspontjával.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter ugyanis erről eddig hallani sem akart, hanem a hitelezők által megszabott reformok szigorú betartása révén remélte Athén államháztartásának rendbeszedését és az euró-övezet 19 tagja, valamint a Nemzetközi Valutaalap által megítélt 86 milliárd euró kölcsön további részletének folyósítását.

Azonban mint Christine Lagarde levelében kifejti, az athéni kormány a tavaly megszabott feltételek alig 20 százalékát tudta eddig teljesíteni, következésképpen, ha valóban eredményt akarnak elérni, alapvetően változtatni kell az eddigi stratégián, és Görögországot lélegzethez kell juttatni azáltal, hogy egyszerűen leírják a korábban megadott hitelek egy bizonyos hányadát.

A Brüsszelben hétfő délután összeülő rendkívüli értekezlet komoly dilemma elé állítja a német kormányt, amely kiváltképpen magas összeggel járult hozzá a Görögországnak juttatott segélycsomaghoz.

Angela Merkel kancellár annak idején azzal érvelve szállt síkra a milliárdok folyósítása mellett, hogy a kölcsönt idővel maradéktalanul visszakapják a hitelezők. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter ezért is vetette el az adósság bármilyen formában történő elengedését.

Diplomáciai források szerint a Valutaalap feltételében alighanem kénytelen lesz belemenni, annál is inkább, mert gyakorlatilag biztos lehet a német törvényhozás ilyen irányú támogatásában, annak ellenére, hogy a közvéleménynek elege van Görögország támogatásából.

Mégis csaknem biztosra vehető a parlamenti többség támogatása, ha Wolfgang Schäuble a képviselőház elé viszi az adósságelengedés ügyét. Ehhez a többséghez azonban aligha a kormánykoalíció kereszténypárti képviselői fogják hozzásegíteni, ami további komoly arculcsapást jelenthet nemcsak a pénzügyminiszter, hanem a kancellár számára is, akinek tekintélyét a menekült-válsággal kapcsolatos politikája már amúgy is súlyosan megtépázta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×