Új koalíció alakult Baden-Wurttenbergben

Infostart
2016. május 3. 18:10
A március közepén, három német tartományban tartott választás kimenetele jelentősen megváltoztatta a politikai palettát.

Szász-Anhalt tartományban a múlt héten lépett hivatalba egy hárompárti koalíció, amely a Keresztény- és a Szociáldemokrata Párt, valamint a zöldek együttműködéséből jött létre, Rajna-Pfalzban az országos viszonylatban tetszhalottnak tűnt Szabaddemokrata Párt váratlanul annyira előre tört, hogy részese lett a szociáldemokrata és zöldpárti koalíciónak, most pedig Baden-Württenbergben is olyan kormány alakult, amelynek összetételére még nem volt példa Németország történetében, ugyanis a zöldek és a kereszténydemokraták hozták létre. Azonban mint németországi tudósítónk, Vincze András jelenti, a régi-új miniszterelnök Stuttgartban hangoztatta, hogy a vezetése alatt álló koalíció nem szerelmi házasság.

A 2011 óta kormányzó zöldpárti miniszterelnök, Winfried Kretschmann eddig a szociáldemokratákkal vezette az egyik leggazdagabb német tartományt, Baden-Württengberget, azonban a márciusi választáson a szociáldemokraták annyira gyengén szerepeltek, hogy a legtöbb szavazatot kapott zöldek élén álló Kretschmannak új partner után kellett néznie, és végül a kereszténydemokratákkal állapodott meg koalíció létrehozásában.

Noha a kormány bemutatkozása során elismerte, hogy szó sincs ideális frigyről, de hangsúlyozta, hogy a közös program jóval meghaladja az –úgymond - legkisebb közös többszöröst.

Némi pikantériát kölcsönöz az Németország történetében első keresztény és zöldpárti koalíciónak, hogy egyik tagjának, a Keresztény-demokrata Pártnak a kormányzását 2011-ben éppen az akkor ellenzéki zöldek buktatták meg, amikor – főleg környezetvédelmi érvekkel – zajos tüntetéseket rendeztek a stuttgarti főpályaudvar átépítése ellen.

Időközben a kiterjedt korszerűsítési munkálat már javában folyik, amit Kretschmann kormányfő még első hivatali időszaka alatt azzal hagyott jóvá, hogy égetően szükséges a kelet-nyugati, azaz Párizst Stuttgarton és Münchenen át Béccsel, egyben pedig Kelet-Közép-Európával összekötő vasútvonal korszerűsítése.

A most megalakult baden-württenbergi kormány, amely 62 százalékos többséggel rendelkezik a helyi törvényhozásban, fő feladatául – a tartományi államháztartás kiegyensúlyozását előíró adósságfék betartása mellett – az úgynevezett negyedik ipari forradalom megvalósítását jelölte meg, amelynek keretében a legújabb informatikai vívmányok alkalmazásával a térséget digitális mintatartománnyá akarják fejleszteni.

Első nyilatkozatában a régi-új miniszterelnök, Kretschmann ostorozta az országos szinten előretört Alternatíva Németország számára elnevezésű párt stuttgarti kongresszusán kidolgozott programot, amely – egyebek között – elutasítva a berlini kormány menekült-politikáját, az iszlámot pedig idegen testnek nevezte Németországban. Hasonló szellemben bírálták az AfD pártprogramját a többi pártok, valamint a vallási felekezetek vezetői is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új koalíció alakult Baden-Wurttenbergben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást