eur:
395.85
usd:
367.36
bux:
65292.92
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Németekkel erősít a NATO Litvániában

A berlini védelmi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy Németország a közeljövőben katonai alakulatokat vezényel Litvániába. A NATO keleti szárnyának megerősítéséről már az egy héttel korábban Hannoverben tartott megbeszélésen is szó volt, amelyen az amerikai elnökön és a vendéglátó kancelláron kívül a brit és az olasz kormányfő, valamint a francia államfő is részt vett.

A balti országok már régóta sürgetik a NATO védelmi alakulatainak nagyobb számú jelenlétét észt, lett és litván földön. Aggodalmukat úgymond Moszkva fenyegetéseire alapozzák.

Varsóban is több alkalommal emeletek szót annak érdekében, hogy az Észak-Atlanti Szervezet fordítson nagyobb figyelmet Oroszország kardcsörtetésére.

A közelmúltban a Balti Tenger fölött orosz harci gépek ismételten veszélyes közelségben húztak el NATO kötelékek felett.

Noha a berlini kormány korábban vonakodott fegyveres alakulatok kivezénylésétől, a világ különböző pontjain már jó ideje kiveszi részét a békefenntartásból. Tavaly nyár és az év eleje között a német hadsereg "Eurofighter" típusú harci gépei gondoskodtak a balti országok légterének védelméről, most pedig Berlinben közölték, hogy rövidesen Litvániába német katonákat küldenek, akik egy NATO zászlóalj keretében állomásoznak majd az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi övezettel szomszédos országban.

Az állandó jelleggel kivezényelt egységeken kívül a NATO egyre gyakrabban rendez hadgyakorlatokat is a térségben. Ezeken a manővereken idén már kereken 5500 német katona vesz részt.

A téma a védelmi szervezet július elején esedékes varsói csúcstalálkozóján fő helyen szerepel, mert a lengyel kormány az ukrajnai válság kirobbanása óta mind gyakrabban sürgeti állandó NATO támaszpont létesítését Lengyelország területén.

Ezt eddig az Észak-Atlanti Szervezet brüsszeli központjában elutasították, most azonban diplomáciai források tudni vélik, hogy a brit kormány hajlandónak mutatkozik Varsó kérésének támogatására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×