Magyar lesz a szlovák romaügyi kormánybiztos

Infostart
2016. április 8. 06:06
Magyar lesz a szlovák romaügyi kormánybiztos. A Híd köreiből származó Ravasz Ábelt nevezték ki Szlovákiában új romaügyi kormánybiztossá. A szlovákiai magyar biztos kinevezését rögtön több roma szervezet is bírálta, mivel nehezményezik, hogy az új Fico-kormány nem roma származású emberre bízza a hivatal vezetését.

Ravasz Ábel csütörtökön foglalta el hivatalát, a poszton a hétfőn lemondott Peter Pollákot váltotta. A romaügyi biztos posztja Szlovákiában a belügyminisztérium alá tartozik. Annak vezetője, Robert Kaliňák a Bugár Béla vezette Híd köreiből érkező Ravasszal kapcsolatban azt nyilatkozta, „olyan fiatalemberről van szó,

aki egész eddigi professzionális karrierjét a roma közösség problémájának szentelte.“

Ravasz Ábel Budapesten az ELTE-n és a Corvinus Egyetemen, az USA-ban pedig a Columbia Egyetemen folytatott politológiai, közgazdasági és szociológiai tanulmányokat. Saját magáról azt állítja, kellő tapasztalattal rendelkezik a poszt betöltésére, mivel nyolc évet dolgozott szociológusként, s emellett terepmunkát is végzett.

A kormánybiztos célja, hogy visszaállítsa a bizalmat az általa vezetett hivatal és a kormányszervek között, valamint a helyi és a regionális roma közösségek felé. Kiemelt feladatának tartja, hogy a szlovákiai és az uniós forrásokat a mélyszegénységben élő romák és az általuk lakott, súlyos megélhetési gondokkal szembesülő régiók felzárkóztatására, ezen belül pedig a művelődésükre, munkahelyteremtésekre használják fel. Ugyancsak fontosnak tartja, hogy minderről roma civil szervezetekkel és ismert szakértőkkel közösen döntsenek majd a jövőben.

Az új romaügyi kormánybiztos kinevezését – elsősorban magyar nemzetisége miatt – több roma szervezet képviselője is bírálta, mondván: a magyaroknak sem tetszene, ha a kisebbségügyi kormánybiztos szlovák lenne.

Azt gondolom, hogy a legtöbb érintett, a legtöbb roma kiváró álláspontra helyezkedett azzal kapcsolatban, hogy mit gondoljon erről a dologról. A magas szinten végzett munka, a feladataim jó ellátása és egy jó csapat segíthet abban, hogy elnyerjem a bizalmukat” – reagált Ravasz a kinevezését érintő bírálatokra.

Ravasz Ábel kinevezésével az is eldőlt, hogy a korábban felmerült információkkal ellentétben nem vonják össze a kisebbségügyi és a romaügyi kormánybiztosok hivatalát Szlovákiában. A kisebbségügyi kormánybiztos posztját szintén a kormánypárti Híd jelöltje tölti majd be a jövőben, egyelőre azonban még nem tudni, ki ennek a pozíciónak a várományosa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyar lesz a szlovák romaügyi kormánybiztos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást