Szlovák reformpolitikus lehet az új ukrán pénzügyminiszter

Infostart
2016. március 31. 18:15
A szlovák Ivan Mikloš lehet az új ukrán pénzügyminiszter. Mikloš Petro Porosenko köztársasági elnökkel is egyeztetett a lehetőségről. A pénzügyminiszterségen túl a miniszterelnök-helyettesi poszt is az övé lehet. A szlovák politikusnak azonban feltételei vannak. Az egyik legfontosabb, hogy szeretné megtartani szlovák állampolgárságát. Ukrajnában viszont csak ukrán állampolgár lehet kormánytag.

Több szlovák kormány számos reformja – többek közt az egyenadó bevezetése – fűződik Ivan Mikloš nevéhez, aki most Ukrajnában lehet az egyik legfontosabb tárca, a pénzügy irányítója. Ivan Mikloš előbb Mikuláš Dzurinda, később pedig Iveta Radičová jobboldali kormányában szintén ezt a posztot töltötte be hazájában, a

Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió színeiben. A pártból időközben kilépett, az idei szlovákiai parlamenti választásokon már nem indult.

 A korábbi szlovák pénzügyminiszter megerősítette, az elkövetkező években nem tervez visszatérni a szlovák politikai életbe. Ennek oka, hogy elfogadta Petro Porosenko ukrán államfő ajánlatát. „Egyelőre még minden nyitott. Ukrajnában ezekben a napokban zajlanak a tárgyalások az új kormánykoalícióról” – mondta Ivan Mikloš, nem titkolva, hogy valóban kapott arra vonatkozó ajánlatot, hogy lépjen be az új ukrán kormányba.

 A szlovák politikus kifejtette: az ajánlatot eredetileg a kormányfői posztra is esélyesnek tartott Natalija Jareszkótól kapta, aki mellett már több mint egy éve tanácsadóként dolgozott. Miután Jareszkó kormányfővé jelölésére nem került sor, ugyanezt az ajánlatot megkapta a múlt héten miniszterelnök-jelöltnek javasolt Vologyimir Hrojszmanttól, az ukrán parlament jelenlegi elnökétől is.

„A korábban végrehajtott szlovák gazdasági reformokra nagyon pozitívan tekintenek Kijevben. Az ország vezetői pedig tudják és hiszik, hogy hasonló reformokra van szüksége Ukrajnának is. Mindenekelőtt azt szeretném, ha Ukrajnában is felgyorsulnak a reformfolyamatok” – magyarázta Mikloš, miért vállalta el a felkérést.

 A hatályos ukrán törvények értelmében az ukrán kabinetnek csak ukrán állampolgár lehet a tagja. A problémát az jelenti, hogy amennyiben Ivan Mikloš felvenné az ukrán állampolgárságot, a szlovák jogrend szerint automatikusan elveszítené szlovák állampolgárságát. Ilyen feltételek mellett viszont nem vállalná el a kinevezést.

A szlovák politikus azt szeretné, ha Ukrajna módosítana a törvényi megkötésen, és így szlovák állampolgárként vezethetné az ukrán pénzügyminisztériumot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szlovák reformpolitikus lehet az új ukrán pénzügyminiszter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást