Nem kapnak meg mindent a törökök a migrációs csúcson

Infostart
2016. március 17. 08:12
Veszélyben az EU-török migráns-alku? Törökország részben az uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsítását szabta annak feltételéül, hogy együttműködjön Brüsszellel a migráns- és menekültprobléma kezelésében. Egy kiszivárgott szövegtervezet szerint az uniós vezetők immár jóval kevesebbet ígérnek a törököknek, mint amire ők számítottak. Ma újabb uniós csúcsértekezlet kezdődik Brüsszelben.

A Financial Times birtokába jutott szövegtervezet szerint az EU mégsem tesz eleget Törökország követelésének, hogy mindenképpen megnyisson 5 tárgyalási fejezetet az Ankarával folytatott EU-csatlakozási tárgyalásokon. Ez volt az egyik feltétele annak, hogy Törökország szorosabban együttműködjön Brüsszellel az EU-ba irányuló migráció lassításában.

Ehelyett az uniós vezetők "a lehető leghamarabb előkészítik a döntést" a tárgyalási fejezetek megnyitásáról. Ezeknek a témaköröknek a lezárása az előfeltétele bármely ország EU-csatlakozásának.

Donald Tusk, az Európai Tanács vezetője támogatta Ciprust, amely azt követelte, hogy a törökök ne kapjanak határozott ígéretet. A ciprusiak még azzal is fenyegetőztek, hogy ha nem történik előrelépés a sziget újraegyesítésének ügyében, akkor megvétózzák Törökország esetleges uniós felvételét.

A vita árnyékot vethet a most induló, újabb uniós-török csúcstalálkozóra, amelynek ismét a migráns- és menekültkérdés lesz a fő témája. A tanácskozás lesz az utolsó kísérlet a migráció fékezésére azelőtt, hogy a tavasz érkezésével fokozódna az Európába irányuló bevándorlás.

Donald Tusk elismerte, hogy nehéz lesz majd megállapodást kötni. A menekültalku részeként Törökországnak 6 milliárd eurót és az EU-ba történő vízummentes utazás idén júniusig történő bevezetését ígérték.

A korábbi tervek szerint az uniós vezetők belemennének az "egy emberért egyet" megoldásba, azaz, hogy Törökország egy menekültként elismert szíriait küldhessen közvetlenül Európába, ha visszavesz egy olyan szíriait, aki csónakkal kelt át Görögországba. A program 72 ezer menekült befogadását és cseréjét említi.

Korábban Macedónia erőszakkal toloncolta vissza Görögországba azokat a menekülteket, akik a határzáron áttörve jutottak be az országba. Többen azt mondták, hogy a macedón rendőrök ütlegelték őket.

Tudósítók szerint a kétségbeesett határsértésre egy arab nyelvű szórólappal vették rá a hetek óta a határon várakozó menekülteket egyes állítások szerint német anarchisták. A papíron térkép és instrukciók voltak arról, hogyan lehet a legeredményesebben áthatolni a határon.

A menekülteket egy korábban száraz, de az esőzések miatt megduzzadt folyómederhez küldték, ahol aktivisták segítették átkelésüket, ám három afgán migráns így is a vízbe fulladt.

A menekülteket és migránsokat később a macedón hatóságok begyűjtötték és visszavitték a görög határra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást