Az Iszlám Állam robbanthatott Libanonban

Infostart
2015. november 13. 17:01
Az Iszlám Állam vállalta magára azt a libanoni merényletet, amely több tucat ember életét oltotta ki Bejrút siíták lakta negyedében. A dupla robbantásban közel 240 ember sebesült meg. A tömeggyilkosság felboríthatja a libanoni felekezetek közötti törékeny egyensúlyt.

Legkevesebb 43 ember halt meg az este Bejrút síita többségű kerületében, Burzs al-Barazsnehben két robbantás nyomán, amelyeket az Iszlám Állam vállalt magára.

A támadásokban 239 ember sebesült meg, és kórházi illetékesek figyelmeztettek: a súlyos sérülések miatt emelkedni fog a halottak száma.

Ez volt a legsúlyosabb merénylet a Szíriával szomszédos Libanonban azóta, hogy januárban egy hasonló merényletet követtek el az északi Tripoli város alavita negyedében. Az alavita kisebbség tagjai vannak túlsúlyban a szíriai kormányban, és közéjük tartozik Aszad szíriai elnök is.

Libanonban, a síitákból alakult Hezbollah szövetségre lépett Aszaddal, és harcosokat küldött, hogy a szíriai rezsim oldalán harcoljanak a polgárháborúban.

A véres merényletet az Iszlám Állam vállalta magára, és azt mondta: a cél az volt, hogy síita muzulmánokat öljenek meg.

A helyi média szerint három robbantó okozott pusztítást: két palesztin és egy szíriai. Az Iszlám Állam azt állította, hogy az első támadó egy robbanóanyaggal megrakott motort hagyott a síita negyedben, míg egy második merénylő az első robbantás után összegyűlt tömegben hozta működésbe a robbanószerkezetét.

A helyszínen megtalálták egy harmadik, támadásra készülő öngyilkos merénylő holttestét, aki még azelőtt halt meg, hogy robbantani tudott volna.

Tammam Szalam libanoni miniszterelnök elítélte és gyáva bűntettnek nevezte a támadást.

A kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította a pénteki napot.

A Bejrút északi részén található Dahizseh negyedben több öngyilkos merényletet is elkövettek azóta, hogy a síita Hezbollah 2013-ban bejelentette, hogy az Aszad-erők oldalán beavatkozik a szíriai polgárháborúba.

A négymilliós Libanon egymillió szíriai menekültnek ad otthont. A szíriai válság miatt erősen megosztott országban megbénult a politikai élet: a parlament másfél éve nem tud elnököt választani.

Libanon hosszú évtizedeken át Szíria árnyékában élt, és Rafik Hariri volt miniszterelnök 2005-ös meggyilkolását a Hezbollah és a szíriai rezsim számlájára írták.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást