Katasztrófa sújtotta övezetté vált a francia Riviéra

Infostart
2015. október 6. 11:06
Húsz halálos áldozatot követelt a vasárnap a francia Riviérára lecsapó ítéletidő. A kormány katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította a Cannes és Nizza közötti környéket, a biztosítók pedig azt ígérik, sürgősségi eljárás keretében rendezik a károk felmérését, a kártalanítást pedig igyekeznek két hónapon belül elintézni.

A Földközi-tengerpart francia részének, a Riviérának két legismertebb és legfelkapottabb városára, Cannes-ra, Nizzára, illetve környékükre vasárnap reggel néhány óra leforgása alatt két hónapnak megfelelő eső zúdult le.

A rég nem látott felhőszakadás következtében a környék patakjai és folyói pillanatok alatt megduzzadtak, kiléptek medrükből és elárasztottak mindent, ami elárasztható volt.

Garázsok, parkolók, autópálya-alagutak, üzletek és házak kerültek rendkívül rövid idő alatt víz alá, egyebek mellett ez magyarázza az áldozatok magas számát. Egy család három tagja egy alagútban fulladt meg, nem tudtak ugyanis időben kimenekülni belőle, Cannes-ban két személyt a nyílt utcán sodort el a víz, egy harmadik pedig egy Antibes-i kempingben fulladt meg.

A fentiek mellett legalább heten azért vesztették életüket, mert az esőzések kezdetén megpróbálták gépkocsijukat kimenekíteni lakóhelyük mélygarázsából.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást