eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A németek támogatják a menekülteket

A hét közepén a menekültkérdésben leginkább érintett német tartomány, Bajorország kormánya tartott rendkívüli értekezletet a folyamatosan érkezők befogadásáról, de a berlini kormánykoalíció vasárnapra tervezett ülésén is kizárólag ez a téma szerepel. Közben napról napra felgyújtanak valamelyik német településen egy menekültotthont, illetve az újonnan érkezők elszállásolására kiszemelt épületet. A lakosság zöme azonban a polgárháború elől menekülők aktív támogatása mellett van.

A német lakosság fele nem tartja megfelelőnek a hatóságok fellépését az idegenellenes megnyilvánulásokkal szemben. Ez megmutatkozik a kancellár népszerűségének hanyatlásában is, mert sokan Angela Merkel szemére vetik, hogy először csupán augusztus közepén foglalt állást a menekültek befogadásának kérdésében. Azóta azonban gyakorlatilag minden lépését összehangolva Francois Hollande francia elnökkel összeurópai megoldáson fáradozik, amelynek célja az újonnan érkezők elosztását szolgáló kvóták bevezetése.

Ebben támogatja az Európai Unió bizottságának élén álló, Jean-Claude Juncker, az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz, valamint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is, holott Donald Tusk hazájában, Lengyelországban a kormány elzárkózik a menekültek tömeges beengedése elől.

Angela Merkelnek még sincs könnyű dolga, mert a kvóta feltételeit illetően igencsak eltérnek a vélemények: a hét elején Mariano Rajoy spanyol kormányfő berlini látogatása során nem titkolta, hogy a tervezett kvóta alakítását a munkanélküliek számától akarja függővé tenni, márpedig ezen a téren igencsak komoly az eltérés Berlin és Madrid között, azaz Rajoy is úgy vélte, Németországnak nagyobb terhet kell vállalnia ezen a téren, mint Spanyolországnak.

De még a kérdésben szövetségesnek ígérkező francia államfő is inkább a németekre hárítaná a befogadás oroszlánrészét. Tény, hogy a települések három milliárd eurót kapnak idén a szövetségi kormánytól az újonnan érkezők elhelyezésére és - mint a kancellár elmondta - a konténereket előállító cégek gőzerővel dolgoznak, hogy a hideg beköszönte előtt minél több menekültet meleg helyiségben tudjanak elhelyezni. A gazdasági élet vezetői is kedvezően nyilatkoznak az újonnan érkezők foglalkoztatásáról.

Az Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke a tévé ma reggeli adásában úgy vélte, hogy akár fél millió állást is be lehet tölteni a polgárháborús vidékekről származókkal. Ennek persze előfeltétele a német nyelvtudás. A hatóságok ingyenes nyelvtanfolyamot kínálnak azok részére, akik már részesednek a menedékjogban.

A menekültek gyerekei számára a most kezdődő tanévben több mint 3 ezer német újonnan felvett nyelvtanár áll majd rendelkezésre, akiket különleges kiképzésben részesítenek, hogy mielőbb felzárkóztassák a tanköteles külföldi fiatalokat.

Polgári szinten is komoly a segítőkészség: egy most közzétett felmérés szerint a németek 86 százaléka pénz-, vagy egyéb adománnyal támogatja, vagy kívánja támogatni a menekülteket, 67 százaléka pedig önkéntes munkával akarja kifejezni szoldiaritását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Forgalmi dugóba került az építőipar

Forgalmi dugóba került az építőipar

A 2022-es háborús és inflációs válság után nem egészen 2 évvel tulajdonképpen adottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar építőipar és azon belül a lakásépítések lendületet kapjanak. Mégsem ez történik, az ágazati szereplők és szakértők szerint 2024-ban és még 2025-ben is kevesebb lakás készül el Magyarországon, mint 2023-ban, pedig az sem volt már egy jó év. Kicsit több mint egy évnyi válságtünet tehát bő 3 éves szakadékot hagy maga után. A gyors lassulás, lassú gyorsulás problémája ismert jelenség az autópálya-üzemeltetésben, a következménye bosszantó torlódás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×