Egyiptom félti a Nílus vízét a megaprojekttől

Infostart
2015. március 24. 10:47
Elterelik az életet adó folyót és hatalmas erőművet építenek rá - ez elég volt ahhoz, hogy korábban egyes egyiptomi politikusok katonai csapást sürgessenek. Afrikában most a kontinens legnagyobb gátját építik meg és úgy tűnik, sikerült félretenni a vízmegosztási vitát. Erről állapodott meg Egyiptom, Szudán és Etiópia elnöke.

Egy mondás szerint a Nílus Egyiptom és Egyiptom a Nílus - olyannyira, hogy az ókori ország, majd legújabb kori utódja számára is létkérdés a folyó feletti ellenőrzés.

Ezért is váltott ki két éve sokkot, majd aggodalmat Egyiptomban, hogy a folyó egyik forrásának gazdája, Etiópia közölte: hatalmas gátat épít és részben eltereli a Nílus egyik szakaszát.

Egy, még a brit gyarmatosítók által írt 1929-es szerződés vétójogot adott Egyiptomnak a folyó felső folyásán tervezett bármilyen vízszabályozási projektre.

Az etióp parlament azonban két éve egy olyan szerződést hagyott jóvá, amellyel felrúgja az 1929-es dokumentumot - amely Egyiptomnak és Szudánnak ítélte a vízkészletek 90 százalékát.

A folyam ugyanakkor 11 ország több, mint 100 millió lakosának biztosít vizet és az etiópok más nílusi országok, Ruanda, Tanzánia, Uganda, Kenya és Burundi támogatását is megszerezték - jegyezte meg a BBC.

A Nagy Újjászületési Gát névre keresztelt építmény jelentős vízhozamot tarthat vissza.

Egyes egyiptomi politikusok katonai támadást sürgettek, Mohamed Murszi, akkori iszlámista elnök pedig azt mondta: nem akar háborút, de nem hagyja, hogy a gát veszélybe sodorja Egyiptom vízellátását.

Az egyiptomi, etióp és szudáni elnök most az ellentéteket félretéve közös kézfogással ünnepelte meg azt a keret-egyezményt, amelyet a vízmegosztásról kötöttek.

Abdul Fattah al-Sziszi tábornok, az egyiptomi elnök ugyanakkor hozzátette: a gát továbbra is aggodolalomra ad okot Egyiptom számára. A Nílus Egyiptom vízellátásának döntő részét és az asszuáni vízerőmű működését biztosítja.

Al-Sziszi igyekezett értésre adni, hogy még nem kötötték meg a víz- és az energiamegosztásról szóló végleges egyezményt.

Etiópia azzal indokolta a gát építését, hogy nagy szüksége van elektromos áramra. A generátorok várhatóan 2017-ben indulnak be, addig is folyamatosan 8500 munkás dolgozik a 4 milliárd dolláros projekten.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást