eur:
394.31
usd:
371.62
bux:
67407.86
2024. április 16. kedd Csongor

Merkel továbbra sem adna fegyvereket Ukrajnának

A német kancellár ma Kanadában folytatta észak amerikai körútját, amelynek első állomása Washington volt. A Fehér Házban tanácskozott Obama elnökkel, akivel egyetértett abban, hogy az ukrán válság semmiképpen sem okozhat törést a nyugati szövetségben. Azonban a fegyverszállítások kérdésében eltérő álláspontra helyezkedett Angela Merkel és Barack Obama.

Az amerikai elnökre alighanem súlyos nyomás nehezedik, ami a kijevi kormány fegyverekkel történő ellátását illeti.

Erre a hétvégén Münchenben tartott nemzetközi biztonságpolitikai értekezleten résztvevő amerikai küldöttség is utalt, köztük az Egyesült Államok volt külügyminisztere Madelaine Albright, aki úgy vélte, hogy Moszkva tartós provokációjának immár csak úgy lehet véget vetni, ha megfelelő védelmi eszközökkel szerelik fel az ukrán hadsereget.

Ezt a jelen helyzetben Angela Merkel határozottan elvetette és álláspontját megismételte a kanadai kormányfővel, Stephen Harperrel Ottawában folytatott tárgyalásán is, hangsúlyozva, hogy továbbra is diplomáciai eszközökkel kell megoldást találni a Moszkva és Kijev között kirobbant feszültségre.

Miután tegnap a Fehér Házban tanácskozott az elnökkel, újságírók kérdésére válaszolva rámutatott arra, hogy Barack Obamával teljesen egyetért az európai határok sérthetetlenségében, valamint abban, hogy az ukrán válság nem verhet éket az Egyesült Államok és európai szövetségesei közé. Miközben azonban a kancellár a szerdán esedékes minszki tárgyalások sikerében reménykedik és kizárta a német fegyverszállítás lehetőségét,

Frank Walter Steinmeier külügyminiszter már úgy nyilatkozott, hogy ha Minszkben nem sikerül ténylegesen előmozdítani a kibontakozást, mégiscsak fontolóra kell venni fegyverek szállításának lehetőségét Ukrajnába.

A német média hírmagyarázói is azt a felfogást képviselik, hogy a kijevi kormány katonai eszközökkel történő támogatása a feszültség további fokozásához vezetne és még inkább puskaporossá tenné a kapcsolatot Nyugat-Európa és Oroszország között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Recep Tayyip Erdogannak ez lehet az utolsó ciklusa államfőként, hiszen a török alkotmány szerint nem indulhat több alkalommal a pozícióért. 2028-tól valóban új elnöke lesz Törökországnak? Erről, valamint a március 31-i önkormányzati választások jelentőségéről is beszélt Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×