eur:
395.04
usd:
366.09
bux:
65602.36
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A családvédelemről tartanak népszavazást Szlovákiában

Három kérdéses népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. A referendumot - amelyen például arra kell választ adni, hogy azonos nemű párok örökbe fogadhassanak-e gyermeket - a Szövetség a Családért szervezet kezdeményezte, amely a gyermekeknek a hagyományos családhoz való jogára összpontosít.

Meglehetősen nagy társadalmi vitát vált ki Szlovákiában a február 7-i népszavazás, amely során három kérdésben dönthetnek a polgárok. Az első így hangzik: egyet ért-e azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kapcsolatát lehessen nevezni. A másik azzal foglalkozik, hogy azonos nemű párok örökbe fogadhassanak-e gyermeket, a harmadik pedig az, hogy a szülőnek legyen-e beleszólási joga a gyerekek szexuális nevelésébe az iskolában.

A családvédő szervezet kampányplakátjai arra buzdítanak, hogy az emberek menjenek el voksolni, és szavazzanak három igennel. "Szövetségünk azt kéri, hogy a homoszexuálisok követelései miatt ne kerüljenek háttérbe a gyerekek jogai. Hogy családnak ne lehessen nevezni azt, ami nem család, hiszen a társadalom is elismeri, hogy a gyerek a legnagyobb biztonságban a nő és férfi által alkotott családban van" - érvelt a szövetség egyik aktivistája.

A szlovák katolikus és református egyház vezetői levelet adtak ki a népszavazással kapcsolatban, amelyet a múlt vasárnap minden templomban felolvastak. Az egyházak a népszavazáson való megjelenésre és a hagyományos családi modell megvédésre szólítják fel híveiket.

A politikusok közül vannak, akik részvételre buzdítanak, vannak, akik távolmaradásra. A népszavazást meghirdető Andrej Kiska államfő úgy nyilatkozott, hogy elmegy szavazni, és Robert Fico miniszterelnök is jelezte részvételi szándékát.

A referendum témái ugyan megosztják Szlovákia társadalmát, ám korábbi felmérések eredményei mégis inkább azt jelzik, hogy a választók a népszavazás kérdéskörében túlnyomórészt konzervatív véleményt fogalmaznak meg. A népszavazás sikerességének alapfeltétele a bejegyzett választók 50 százalék feletti részvétele, ami több mint 2 millió választópolgárt jelent. A Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérése szerint várhatóan a választópolgárok 35 százaléka adja csak le a voksát szombaton.

Szlovákia történetében ez a nyolcadik népszavazás. Eddig csak egy volt eredményes, amikor 2003-ban az állampolgárok az Európai Unióba való belépésről nyilvánítottak véleményt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×