Így ünnepel Németország

Infostart
2014. december 20. 20:02
A német városok és települések karácsonyi feldíszítése már novemberben megkezdődött, de sokan még korábban, már a nyár végén eltervezték, hol fogják tölteni a karácsonyt illetve az új esztendőt. Míg az ajándékokra idén a fogyasztók 38 százaléka kevesebbet szán, mint az elmúlt évben, az utazásokra ezúttal többet költenek, mint a korábbi években.

A hónap elején készített felmérés alapján a németek takarékosabbak lettek ami szeretteik megajándékozását illeti, viszont egyre bőkezűbben költenek az év végi utazásokra, más szóval mind többen töltik otthonuktól távol a karácsonyt, illetve a szilvesztert és az új esztendőt.

Eddigi becslések szerint idén közel 5 százalékkal többet fordítanak arra, hogy üdülőhelyen töltsék az esztendő utolsó napjai. Mivel már évek óta reménytelennek tűnik a fehér karácsony, illetve csak az Alpok kiváltképpen magas helyein várható havazás, ezért a legtöbben inkább a pálmafát választják a fenyők helyett és így nem meglepő, hogy a legkedveltebb cél Spanyolország, ide értve a Madrid fennhatósága alatt álló Kanári-szigeteket is.

A spanyol turizmus már jó ideje felkészült arra, hogy kielégítse a németek szokásait, ezért számos hotel és vendéglő karácsony első napján libasülttel várja vendégeit. A legtöbben szervezett utazásra indulnak, amely magában foglalja a szállodai költségek mellett a repülőutat is, ugyanis a légitársaságok jutányos ajánlatai csak december közepe előtt és január 12-e után érvényesek. Komoly vonzerőt jelentenek a hazai és az osztrák alpesi üdülőhelyek, annak ellenére, hogy természetesen havat már szinte senki sem remél, de mivel a sísport továbbra is nagy közkedveltségnek örvend, a helységek zöme nem riad vissza attól, hogy fittyet hányjon a környezetbarátságra és éjszakánként mesterséges havat varázsoljon az egyébként zöldellő lesiklópályákra.

Thaiföld és a Dominikai Köztársaság viszont biztos strandlehetőséget kínál mégpedig egyre olcsóbb charter járatokkal. A politikai helyzet viszonylagos lenyugvása után ismét komoly érdeklődés mutatkozik Egyiptom iránt, alighanem azért, mert az egy hetes utat a Vörös-tenger melletti üdülőhelyek, teljes panzióval - jóval ezer euró alatt kínálják a karácsonykor utazni kívánó németek számára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást