eur:
395.12
usd:
371.08
bux:
65119.45
2024. április 19. péntek Emma

Ezért akadozik a Berlin-Párizs tengely

A németországi látogatáson tartózkodó francia kormányfő ma délben elkísérte a kancellárt az Ipari Szövetség berlini székházában tartott konferenciára. Az Ipari Szövetség elnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy Franciaország gazdaságát a párizsi kormánynak kell rendbe szednie. Manuel Valls kormányfő már tegnap hangsúlyozta, hogy Franciaország 2017-ig legalább 50 milliárd euróval csökkenti állami kiadásait és így eleget tehet az euró-övezet tagjaira érvényes előírásnak, amely szerint a költségvetési hiány nem lépheti túl a nemzeti össztermelés 3 százalékát.

A kancellár úgy vélte, hogy a franciaországi reformokról az Európai Unió brüsszeli központjának kell véleményt nyilvánítania.

Angela Merkel elismeréssel nyilatkozott a párizsi kormány gazdasági reformintézkedéseiről és rámutatott arra, hogy a mélyreható tervek sikeres megvalósítása igencsak fontos a közös európai valuta stabilitása és az Európai Unió nemzetközi tekintélye szempontjából.

A francia kormányfővel, Manuel Valls-szal folytatott többórás megbeszélését követő sajtótájékoztatóján a kancellár ismét síkraszállt a szigorú költségvetési politikát előíró stabilitási paktum betartása mellett.

Angela Merkel helyettese, Sigmar Gabriel gazdasági miniszter francia tárgyalópartnerének már úgy nyilatkozott, hogy a berlini koalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt az előírások rugalmasabb kezelését tartja leginkább célravezetőnek.

Manuel Valls nem titkolta, hogy Németország már közel egy évtizede megvalósította azokat a reformokat, amelyekbe a párizsi kormány még csupán belekezdett. A kormányfő közvetve utalt a két ország közti feszültségre, amikor kijelentette, hogy Franciaországban akkor fogják szeretni a németeket, ha az Európai Unióban lendületbe jön a gazdaság fejlődése.

Nem titok, hogy Párizsban gyakran vetik a berlini kormány szemére a nagyfokú takarékosságot, amelyet a konjunktúra béklyójának tekintenek. Tény, hogy az Európai Unió egykor motorjának tartott Berlin-Párizs tengely egy ideje igencsak akadozva működik és elemzők a súrlódás fő okát abban látják, hogy a két ország kormánya eltérően ítéli meg a gazdaság fellendítésének módszereit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×