München elővárosában, a zöldövezetben lévő Haarban működik már évtizedek óta a bajor főváros elmegyógyintézete. Kezdetben a villaszerű épületekbe telepített kórházat kerítés vette körül, de a pszichiátriában elért kutatási eredmények hatására, a kerítést lebontották és az ápoltak szabadon járkálhatnak a kezelések közti időben, sőt ha kedvük tartja éjszakára akár haza is mehetnek. Ez jórészt azzal áll kapcsolatban, hogy a terápia önkéntes, tehát bárki bármikor megszakíthatja.
Hogy ez általában nem így történik, abban jelentős szerepet játszik az ápoltak környezete, amely sok esetben kulcsszerepet játszik a kezelések megkezdésében. Az elmegyógyintézet orvosai is - ha tehetik - már a diagnózis kialakítása előtt tájékozódnak a családtagok körében, milyen szimptómák alapján véli az érintett személy, valamint közvetlen környezete a pszichiátriai kezelés megkezdését. A terápia végén az orvos a rokonok bevonásával beszéli meg páciensével az utókezelést, valamint azt, hogy az életkörülmények esetleges változtatása mennyire segítené elő a végleges gyógyulást.
Mind az intézeti terápia, mind pedig az utókezelés költségeit a betegbiztosító pénztár fedezi. Egy üzemorvos elmondta, hogy a munkatársak bejelentése alapján bekéretett magához egy alkalmazottat, akiről kiderítette, hogy súlyos üldözési mániában szenved. Hosszas beszélgetés után meggyőzte a pszichiátriai kezelés fontosságáról, amelyet az érintett személy be is látott és jelentkezett kivizsgálásra Haarban. Az elmegyógyintézet orvosa több hétre kiírta táppénzre, azonban már néhány nap után megszakította a gyógyszeres kezelést és ismét munkába állt.
Főnöke, az üzemorvos jelenlétében, több ezer euró prémiumot helyezett kilátásba, ha folytatja a terápiát. Ezt azon a címen utasította el, hogy a gyógyszerekkel életére törnek, mire a cég kénytelen volt megválni tőle. Idővel több közbotrányt is okozott, de a bíróság csak szabályos bűncselekmény elkövetése után és elmeszakértő véleményének kikérése alapján rendelhette el a zárt osztályra történő beutalását.