Mit tudnak a német fodrászok?

Infostart
2014. március 23. 08:18
A németek csaknem 30 százaléka messze elkerüli a fodrászüzleteket, mégis a Top Hair International című folyóirat most közzétett felmérése arról tanúskodik, hogy a haj rövidítésére, bodorítására, színezésére szakosodott ágazat bevétele évről-évre emelkedik.

Az utcában, ahol lakom, noha nem hosszú, három fodrász-szalon működik. Az egyik bejárata felett nagy betűk hirdetik, hogy férfiaknak 9, a nőknek 14 euró a hajkezelés.

A másik kettő kis keretbe foglalt árlistát tart kirakatában, náluk jóval magasabbak az árak. Míg azonban az olcsó szalonban legalább 8-an sürögnek-forognak a vendégek körül, a két másikban a tulajdonos legfeljebb egy tanulóval igyekszik megszépíteni a betérők haját.

Németországban jelenleg kereken 80 ezer fodrászüzlet van, ezek közül évente legalább 3 ezer bezár, de - alighanem az önálló vállalkozásoknak juttatott alacsony kamatú kölcsönök csábítására - legalább ennyi új szalon nyit ki.

Mint a Top Hair International című szakfolyóirat főszerkesztője a lapban közzétett felmérést ismertetve elmondta, a fodrászok évi forgalma meghaladja a 6 milliárd eurót. Ez az összeg évről-évre lendületesen emelkedik, annak ellenére, hogy a lakosság közel 30 százaléka egyáltalán nem, vagy legfeljebb egyszer egy évben keres fel egy fodrász-szalont. Õk inkább otthon, maguk, vagy családtagjaik segítségével vágják a hajukat és alakítják frizurájukat.

A folyóirat felméréséből kiderül az is, hogy a nők átlagosan minden második hónapban járnak fodrászhoz, míg a férfiak hat hetente és mindkét nem alkalmanként átlag 26 euró 20 centet fizetnek. A férfiak persze mindig kevesebből kijönnek, mint a nők, akik nem egyszer valamelyik előkelő belvárosi szalonban - a több órás műveletért - két-, sőt háromszáz eurót is kifizetnek frizurájuk megszépítéséért.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást