Tilos a dohányzás a gyermeket szállító autókban

Infostart
2014. február 13. 06:11
Elfogadta a brit parlament 376 szavazattal, 107 ellenében azt a törvénymódosítási javaslatot, amely lehetővé teszi az egészségügyi miniszter számára a dohányzás betiltását minden olyan gépkocsiban, amelyben gyermek is utazik.

A múlt héten hétszáz egészségügyi szakember intézett nyílt levelet egy orvosi folyóirat hasábjain a brit parlamenti képviselőkhöz, kérve a törvénymódosító javaslat elfogadását. Rámutattak, hogy gyermekek számára életfogytiglan egészségkárosító lehet, ha olyan kis helyen, mint egy zárt gépkocsi, passzív dohányzásra kényszerülnek, azaz beszívják a velük utazó felnőttek cigarettafüstjét.

A brit alsóház most megszavazta a törvénymódosítást. A következő lépés pedig várhatóan az lesz, hogy a tiltást kötelező érvényűvé, megszegését büntethetővé teszik. Így volt ez a biztonsági öv kötelező becsatolása, majd nem is olyan régen a vezetés közbeni telefonálás tiltása esetében is.

A gyermeket szállító gépkocsik utasterére vonatkozóan már dohányzási tilalom áll fenn az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és a Dél-afrikai Köztársaságban. A tilalom megszegői büntethetők.

A dohányosok érdekeit képviselő brit Forest tömörülés igazgatója szerint minden értelmes ember tisztában van azzal, hogy ha gyerek ül az autóban, nem helyes rágyújtani, erre nem kell törvény. Jobb volna, ha az állam ezt magánügynek tekintené.

A többség azonban a tilalom törvényesítése mellett van - jelzi a brit parlament szavazásának eredménye.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást