Andor Lászlót ostorozza a FAZ

Infostart
2014. január 16. 17:09
Az egyik legtekintélyesebb német napilap mai számában " A provokátor - udvari bolond" címmel elemzi a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős EU-biztos, Andor László munkáját. Az újság azzal kapcsolatban tűzte tollhegyre a magyar EU-biztos nyilatkozatait, hogy Németországban vita robbant ki arról: milyen szociális juttatások illetik meg azokat a román és bolgár munkakeresőket, akik január elsejét követően érkeztek, illetve érkeznek Németországba.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung a bevezetőben megállapítja, hogy az Európai Unió Bizottsága nem találta a megfelelő hangnemet az állítólagos szociális turizmus ügyében Nagy-Britanniával, Hollandiával és Németországgal. Példaként Viviane Reding jogi biztos még tavaly elhangzott kijelentését hozta fel, amelyben ezzel a témával kapcsolatban, "sörözőbe illő" nyilatkozatot vetett az akkori német belügyminiszter, Hans Peter Friedrich szemére.

Minderre még egy lapáttal rátett Andor László a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős biztos, aki hónapok óta rendületlenül tagadja, hogy bevándorlók szivárognak be a jómódú uniós országok szociális rendszerébe. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Andor László a britek, hollandok és németek aggodalmaira csak az Európai Unió jogi intézkedéseinek ismételgetésével tudott válaszolni.

A nehézségekkel küzdő német városok és települések csakis úgy értelmezhették a biztos hétfőn elhangzott nyilatkozatát - amelyben ígéretet tett, hogy az EU brüsszeli központjában mindent megtesznek a vonatkozó törvények érvényesítésére a visszaélések megakadályozására -, hogy lényegében semmilyen építőszellemű javaslatra nem számíthatnak az Európai Unió részéről.

A Franfkurter Allgemein Zeitung röviden ismerteti Andor László pályafutását, rámutatva arra, hogy a közgazdász sohasem került a politika élvonalába, Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök belső tanácsadójaként inkább kívülállóként bírálta a neo-liberális reformtörekvéseket.

Miután Orbán Viktor lett a kormányfő, Andor erősen izolálódott Budapesten, Brüsszelben viszont küzd az eddiginél magasabb minimálbérekért, a berlini kormánynak pedig azt veti a szemére, hogy részben öt terheli a felelősség az Európai Unió gazdasági válságáért.

Mindezt megteheti, mert az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso jó néven veszi Németország provokálását. Az is egyértelmű, hogy Andor László azért mégsem a bizottság nevében nyilatkozik, amelyben - így a Frankfurter Allgemeine Zeitung - inkább az "udvari bolond szerepét tölti be, semmint aktív szerepet játszik."

A szociál-turizmus esetében azonban ez cseppet sem vezet célra, mert inkább olyan személyre lenne szükség, aki kész a politikai felelősségvállalásra és azt a benyomást kelti, hogy tényleg komolyan veszi az ezzel kapcsolatos aggodalmakat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást