Obama meghökkentette a világot

Infostart
2013. december 11. 06:11
Több tízezer honfitársa, nemzetközi vezetők és hírességek emlékeztek egy johannesburgi stadionban a múlt héten elhunyt Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnökre és polgárjogi harcosra. Az esemény lehetőséget adott Obama amerikai és Castro kubai elnök váratlan kézfogására is.

Több ezer dél-afrikai ünnepelte az eső ellenére Nelson Mandela életét, a johannesburgi stadionban - sőt, azt mondták: az eső annak jele, hogy megnyíltak előtte a Mennyország kapui.

A nézőtéren többen is lehettek volna, de amiatt, hogy a kedd nem volt munkaszüneti nap és sokak közlekedési gondokkal szembesültek, nem tudtak részt venni az eseményen.

"Nehéz megemlékezni bárkiről, de mennyivel nehezebb egy történelmi óriásról" - mondta beszédében Barack Obama amerikai elnök, aki megjegyezte: "Mandela nemcsak a börtönbe vetett foglyot, de a börtönőrt is szabaddá tette."

A többórás megemlékezésen Obama beszédét megtapsolták, a korrupcióval gyanúsított Jacob Zuma dél-afrikai elnököt viszont kifütyülték.
Zuma "különleges embernek, rettenthetetlen szabadságharcosnak nevezte Mandelát, aki nem engedte, hogy az apartheid-rendszer brutalitása megfékezze a szabadságért folytatott küzdelmét."

Obama váratlanul kezet rázott Raúl Castro kubai elnökkel - annak ellenére, hogy a két ország között nincs diplomáciai kapcsolat - és Cameron brit miniszterelnökkel együtt pózolt a dán miniszterlenök-asszony "selfie"-fotójához.

Csókkal és öleléssel üdvözölte egymást Nelson Mandela volt felesége, Winnie és özvegye, Graca.

Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár a "hatalmas veszteség miatti gyászról és egy hatalmas élet ünnepéről" beszélt.

A megemlékezés az utóbbi idők legnagyobb nemzetközi protokoll-eseménye volt: több mint 100 állam és kormányfő vett rajta részt. Jelen volt Dilma Rouseff brazil elnökasszony, Li Jüen-csao, kínai alelnök, Pranab Mukherdzsí, indiai államfő, Bill Clinton és George Bush volt amerikai elnökök, Tony Blair egykori brit kormányfő.

A hírességek köréből a jogvédők támogatásáról ismert Bono és Peter Gabriel énekesek, Oprah Winfrey talk-show háziasszony és Charlize Theron színésznő voltak jelen.

Az egyszerű polgárok, - akik közül egyesek elmondták: Mandelának köszönhetik, hogy emberként kezelik őket - énekelve, táncolva és vuvuzelák hangjával búcsúztatták a néhai elnököt.

Nelson Mandela ravatalát még két napig látogathatják a gyászolók, az elnököt szülőfalujában temetik majd el.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást