Meddig süllyedhet még Francois Hollande népszerűsége? - a politikusokat, elemzőket, újságírókat egyre inkább ez a kérdés foglalkoztatja Franciaországban, sokan attól tartanak ugyanis, hogy az államfő elképesztően rossz megítélése lassan legitimációs válsággá terebélyesedik.
Az Ipsos közvélemény-kutató által hétfőn közzétett adatok mindenesetre azt mutatják, hogy mindössze 21 százalékon áll azoknak a franciáknak az aránya, akik elégedettek Hollande munkájával, amire hivatalban lévő köztársasági elnök esetében eddig még nem igazán volt példa.
De a felmérés szerint a miniszterelnökről is hasonló módon vélekednek a franciák, az elégedettek aránya esetében is mindössze 21 százalékon áll, amivel Jean-Marc Ayrault rávert az eddig rekordtartó jobboldali Alain Juppé egykori miniszterelnökre is, akinek 1996. novemberében 22 százalékra sikerült leküzdenie magát.
Az elképesztő számokat az elemzők az államfő döntésképtelenségével, a rossz gazdasági eredményekkel, illetve az elmúlt másfél évben végrehajtott brutális adóemelésekkel magyarázzák. Ez utóbbi probléma kapcsán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke úgy nyilatkozott hétfőn, hogy a francia adópolitika az elfogadhatóság határához érkezett, és hasonló véleményt fogalmazott meg a Standard & Poor's hitelminősítő intézet is, amely néhány napja AA+-ról AA-ra rontotta Franciaország adósbesorolását.
Az anyagi és egzisztenciális nehézségeket a bizonytalanság érzete is tetézi, a publicisták egy része hónapok óta arra figyelmeztet, hogy az ország "részeg hajóként" viselkedik, azaz nincs következetes vezetője, aki irányt mutatna az embereknek.
A törvényességet egyre gyakrabban írják felül pusztán ideológiai megfontolások, az eddig alapvetőnek tartott társadalmi értékeket pedig a szocialista vezetés módszeres munkával számolja fel. E folyamatok a társadalom felbomlásának az érzetét keltik a franciákban, akik immár nemcsak elégedetlenségüket, de veszélyérzetüket is kifejezik az egymást érő utcai megmozdulásokon.
A gazdasági elemzők attól tartanak, hogy a lakosság egy része egyszerűen megtagadhatja az adók befizetését, a politikai szakértőket pedig az aggasztja, hogy a legtöbb tiltakozásnak semmi köze sem a szakszervezetekhez, sem a politikai pártokhoz, azok spontán módon, valóban alulról szerveződnek. Ami egyfelől azzal jár, hogy az indulatok a legelemibb formában törnek fel, és gyakran a hatóságokkal való összecsapásokhoz, a központi hatalmat jelképező épületek megrongálásához vezetnek, másrészt nehezebb e követeléseket becsatornázni a politikai folyamatokba, így a feszültség lényegesen tovább tart, búvópatakként újra és újra megjelenik.
Mindezek után nem meglepő, hogy a Force ouvriere nevű szakszervezet főtitkára a minap azt mondta, a tehetetlen és tétova kormányzati politika miatt az emberek a lázadás küszöbén állnak, a társadalmat pedig kitörés előtt álló vulkánhoz hasonlította.
Elfogyott a türelem a határ túloldalán: Burgenland hadat üzent a kormánynak