Mintaországot figyelmeztetett a Valutaalap

Infostart
2013. október 30. 20:46
Az IMF arra figyelmeztette Szlovéniát, hogy sürgősen növelje meg bankjai tőketartalékait. Magyarország délnyugati szomszédja azt próbálja meg elkerülni, hogy az eurozóna következő, külföldi segítségre szoruló államává váljon.

Hónapok óta beszélnek róla és most Szlovénia újabb figyelmeztetést kapott: oda kell figyelnie bankrendszerére, különben bekövetkezhet a baj.

Az ország bankjai közel 8 milliárd eurónyi rossz hitel alatt roskadoznak - és mivel a bankok jelentős részben állami tulajdonban vannak, ezért az államnak kell megmentenie őket.

"A bankok feltőkésítése sürgős feladat, azonnal kell foglalkozni vele" - mondta Antonio Spilimbergo, az IMF ljubljanai képviselője.

Bostjan Jazbec, a Szlovén Központi Bank elnöke ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy még az idén vagy csak jövőre növelik a bankok tőketartalékait.

Most tart a bankok úgynevezett "stressztesztje" - a szlovén kormány 1,2 milliárd eurót különített el a tőkeemelésre, de elemzők szerint valószínűleg sokkal több pénzre lesz szükség.

A szlovén jegybank vezetője azt hangsúlyozta, hogy az ország maga akarja megoldani problémáit, és el fogja kerülni, hogy az IMF-hez forduljon. A szlovén kormány adóemelésre, kiadáscsökkentésre és a jelentős állami vagyon privatizálására készül.

Az IMF-képviselő megjegyezte, hogy Szlovénia nem tudja jelenlegi formájában finanszírozni nyugdíjrendszerét, és szükséges az állami cégek vezetésének reformja.

Annak ellenére, hogy az eurót gyorsan bevezető Szlovéniára a térségben egyfajta mintaországként tekintettek, továbbra is magas az állami tulajdon aránya a gazdaságban.

A szlovén kormány a Slovenije Telekom távközlési céghez hasonló, magas állami tulajdonrésszel rendelkező vállalatok privatizációjával akar pénzt előteremteni a bankok szanálására.

2007-ben, amikor Szlovénia csatlakozott az euróövezethez, a Valutaunió leggyorsabban növekvő gazdasága volt. Egy évvel később azonban jött a globális válság, amelynek nyomán elveszítette külföldi piacai egy részét és visszaesett a hazai fogyasztás is.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást