Bizonytalanság és káosz övezi a cseh kormányalakítást

Infostart
2013. október 30. 14:55
Még mindig nem kezdődtek el a kormányalakítási tárgyalások Csehországban. A választásokon győztes demokraták csak csütörtökön döntik el, ki vezesse a párt tárgyalóküldöttségét.

Továbbra sem világos, ki fog a hétvégi előre hozott képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt nevében tárgyalni az új cseh kormány megalakításról.

A legfőbb problémát a párt vezetésének megosztottsága jelenti. A Milos Zeman államfőhöz hű, Michal Hasek első alelnök által vezetett szárny ugyanis vasárnap az elnökségi ülésen kizárta a tárgyalóküldöttségéből Bohuslav Sobotka pártelnököt, aki a rivális szárny, az önálló szociáldemokrata politika híve. Ugyancsak felszólították Sobotkát, hogy a vártnál gyengébb választási eredmény miatt mondjon le pártelnöki tisztségéről, amit ő elutasított.

A tárgyalóküldöttséget Hasek vezette volna, ám Sobotka is tárgyalni akart, ami káoszt okozott a politikai színtéren.

Tegnap újabb, váratlan helyzet alakult ki. A Hasek -féle tárgyalóküldöttség még azelőtt szétesett, hogy elkezdte volna az érdemi megbeszéléseket. A nap folyamán megtartotta alakuló ülését a szociáldemokrata párt parlamenti frakciója és az újonnan megválasztott ötven képviselő úgy döntött, hogy csütörtökre összehívja a párt szűkebb vezetését, mely kijelöli a végleges tárgyalóküldöttséget.

A képviselők azonban azt is határozatba foglalták, hogy a pártelnöknek, tehát Sobotkának mindenképpen ott a helye a tárgyalóasztalnál, ami de facto a pártelnökkel szembeni szárny pozícióvesztését jelenti.

A parlamentbe bejutott többi hat párt egyelőre kivár. Bár a hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek el, pártelnöki szinten már folynak a négyszemközti megbeszélések. A tegnap esti nyilatkozatokból kitűnik, hogy egyik pártnak sem érdeke egy esetleges újabb választás, ami az elemzők szerint semmit sem oldana meg. A megoldás kulcsa jelenleg a szociáldemokraták kezében van, kérdés azonban, sikerül-e a két szemben álló tábornak megbékülnie egymással.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást