eur:
394.38
usd:
370.2
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Részlegesen leállhat az amerikai kormány

Részlegesen ismét leállhat 17 év után az amerikai kormány a Kongresszusban az utolsó pillanatig folyó költségvetési vita következményeként. Obama elnök republikánus ellenfelei értésre adták: csak akkor támogatják a kormányzatnak forrásokat biztosító törvényt, ha egy évre elhalasztják Obama egészségügyi reformjának bevezetését.

Az idegek háborúja és agresszív pókerjátszma folyik Washingtonban, amely ahhoz vezethet, hogy 17 év elteltével ismét részlegesen leáll a szövetségi kormányzat. A kongresszusi republikánus párt jobbszárnya, az úgynevezett Teadélutános mozgalom képviselői ugyanis eltökélték, hogy keresztbe tesznek Obama elnök általuk gyűlölt egészségügyi reformjának.

Most itt az alkalom: értésre adták, hogy csak akkor támogatják az államgépezet finanszírozását biztosító törvényt, ha egy évvel elhalasztják Barack Obama elnökségének fő vívmánya, a mindenkire kiterjedő egészségbiztosítás bevezetését. Az elnök alkotmányos jogával élve gyorsan visszautasította a Republikánus javaslatot és értésre adta, hogy az "Obamacare" ügyében nem alkuszik. Az egészségügyi törvényt tavaly elfogadta a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság is szentesítette.

A jelenleg érvényben lévő finanszírozási törvény washingtoni idő szerint hétfő éjfélkor jár le. Ha addig nem sikerül megállapodni a kongresszusi pártoknak, akkor az amerikai szövetségi kormány egyes intézményei kifogynak a pénzből és leállnak.

Obama a Republikánus jobbszárnyat vádolta meg azzal, hogy meg akarja bénítani az államgépezetet. A demokrata vezetés alatt álló Szenátus azt üzente az alsóházi Republikánusoknak: "nem hagyják, hogy anarchisták zsarolják őket". A radikális Teadélutános mozgalom fellépése erősen megosztotta a Republikánus pártot.

A konzervatív szárny szerint viszont egyszerű a képlet: "az amerikai nép nem akarja a kormány leállását és nem akarja az Obama-féle egészségügyi törvényt" - mondták. "Senki sem teheti meg, hogy ártson a gazdaságnak és több millió ártatlan embernek, csak azért, mert nem tetszik neki valamilyen törvény. Ilyen nem volt a múltban és most sem lesz" - vágott vissza dühösen az elnök.

A részleges leállás azt jelentené, hogy bezárnának a nem létfontosságú kormányintézmények, például a Nemzeti Parkok és az útlevélkiadó irodák. Mindez akár 2 milliárd dollár veszteséget is okozhat az amerikai gazdaságnak. 800 ezer kormányalkalmazottat közben fizetés nélküli kényszerszabadságra küldenének.

A mostani vitán kívül még nagyobb összecsapást ígér a szövetségi államnak megszabott adósságplafon emeléséről szóló szavazás októberben. Közgazdászok szerint a megállapodás elmaradása az amerikai és a világgazdaság számára is súlyos következményekkel járhat.

Szvetnik Endre összefoglalója

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×