Döntetlennel zárult a Merkel-Steinbrück választási vita

Infostart
2013. szeptember 2. 17:08
Németországban óriási várakozás előzte meg Angela Merkel kancellár és a szociáldemokrata Peer Steinbrück közti televíziós vitát. Politikai elemzők azt várták, hogy a tegnap este lezajlott másfél órás vita lesz a választási kampány csúcspontja. A média egybehangzó véleménye szerint a rendkívül visszafogott hangulatban igazi pengeváltásra nem került sor, a vita a választók szemében döntetlenül zárult.

Az öt tévécsatornán, de rádión is közvetített televíziós vita végül is illeszkedett a választási kampány eddigi menetéhez. A kancellár és ellenzéki kihívója között a másfél óra során nem volt egyetlen lényegbe vágó szóváltás sem, csaknem szenvedély-mentesen igyekeztek álláspontjukat a válaszokra fenntartott időben kifejteni.

Mindketten sötét ruhában jelentek meg, Angela Merkel zakója kivágásában a német nemzeti színeket idéző fekete-arany-piros nyakláncot viselt, mintegy ezzel is kihangsúlyozva, hogy a konzervatív tábor képviselőjeként kíván továbbra is kormányozni.

A személyeskedést teljesen nélkülöző vitában a kancellár az elmúlt négy esztendő során elért eredményeket domborította ki, hangsúlyozva, hogy vezetése mellett Németország sikeresen vészelte át a nemzetközi pénzügyi válságot. Merkel kormányzását kihívója, a szociáldemokrata Steinbrück inkább evickélésnek nevezte és lényegbe vágó aktivitást nem tudott felfedezni a nehéz időkben. Viszont mindketten elutasították a nemzetközi jog által nem szentesített fegyveres beavatkozást Szíriában.

Kimaradt a vitából az energia-kérdés - ezt Jürgen Trittin zöldpárti vezető vetette mindkettőjük szemére, rámutatva arra, hogy az újrahasznosítható energia mindenki számára elérhető hozzáférhetősége kulcsfontosságú téma lesz az elkövetkező évek során.

Trittin alighanem ezzel a mai tévényilatkozatával előrevetette a ma este esedékes második televíziós vita egyik fő témáját. Angela Merkel és Peer Steinbrück után ma ugyanis a Zöld- és az ugyancsak ellenzéki Baloldali Párt, valamint a jelenlegi koalíció kisebbik partnere, a Szabaddemokrata Párt vezetője méri össze erejét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást