Lengyelország a NATO-nak az egyik olyan kelet-európai tagállama, amely látványosan jelezte az utóbbi időben, hogy komolyan veszi a nyugati védelmi szövetséget. A lengyelek katonákat küldtek Irakba és Afganisztánba is, de a katonáknak az elavult, szovjet időkből maradt haditechnikára kellett hagyatkozniuk. A varsói kormány ennek most véget kíván vetni és a következő évtizedben 43 milliárd dollárral akarja növelni katonai költségvetését. A korábbiakkal szemben a kiadások nagy részét nem az állományra, hanem új harcászati eszközökre költik majd el.
Lengyelország ezzel azon kevés EU-ország között lesz, amely növeli a fegyveres erőkre felhasznált pénz összegét - jegyzi meg az FT. A tervek között szerepel egy új rakétavédelmi rendszer, új hadihajók, modernizált tankok, helikopterek és drónok beszerzése.
Az elképzelés felkeltette a külföldi védelmi cégek figyelmét, csakhogy úgy tűnik: a megrendelések nagy részét lengyel vállalatok kapják majd.
"Számunkra az az optimális, hogy ezeknek a nagy szerződéseknek a kidolgozása során a mi mérnökeink és tudósaink egyenrangú felekként jelen lehessenek." - mondta Tomasz Siemoniak védelmi miniszter.
Mindezt úgy is lehetne értelmezni, hogy Varsó nem kívánja betartani az EU védelmi és biztonsági közbeszerzésekről szóló irányelvét, amelyet maga is elfogadott. A direktíva szerint a közbeszerzési döntéseket az ár és technológiai jellemzők alapján kell meghozni.
Az EU lisszaboni szerződése ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy "az alapvető nemzetbiztonsági érdekek védelme érdekében, különleges esetekben a tagállamok bármely, szükséges lépést megtehessenek". A lengyel védelmi miniszter értésre adta, hogy élni is kíván bármely olyan lehetősséggel, amellyel lengyel cégek is részt vehetnek a védelmi szerződésekben.