eur:
394.31
usd:
369.91
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Kínos helyzetbe került a francia államfő

Kormányátalakításhoz vezethet a volt költségvetési miniszter körül kialakult botrány Franciaországban - véli egyre több elemző. Az ügy kapcsán immár az államfő felelőssége is fölmerült, az ellenzék azzal vádolja ugyanis Francois Hollande-ot, hogy már decemberben tudhatott arról, hogy Jerome Cahuzac titkos külföldi bankszámlával rendelkezett, ám nem tett semmit.

Adócsalásból származó pénzek kifehérítésével gyanúsítják a vizsgálóbírók a március 19-én posztjáról lemondott volt költségvetési minisztert, aki kedden beismerte, hogy korábbi cáfolataival ellentétben mégis rendelkezik titkos, azaz az adóhatóságnak be nem jelentett külföldi bankszámlával. Amennyiben a gyanú beigazolódik, úgy Jerome Cahuzacot akár öt év börtön és 375 ezer eurós pénzbüntetésre is elítélhetik.

A történet továbbra is lázban tartja a francia politikai életet, az ügy kapcsán pedig csaknem óráról órára jelennek meg újabb és újabb információk. Kiderült egyebek mellett, hogy a volt költségvetési miniszter 1992-ben nyitott számlát a svájci USB banknál, majd az ott tartott pénzét 2000-ben az ugyancsak svájci székhelyű Reyl&Cie nevű pénzintézethez helyezte át. Ez utóbbi cég előnye az volt, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen hatékonyabban, alszámlák megnyitása révén tudta a számlatulajdonos kilétét elrejteni, 2010-ben pedig, hogy a dolog még biztosabb legyen, Szingapúrban nyitott fiókot, ahová a szóban forgó számlát áthelyezte.

Az ügy kapcsán szerdán maga a francia államfő is megszólalt, ünnepélyes tévényilatkozatban ítélve el Cahuzac hazugságait, egyben megismételve, hogy nem volt tudomása a volt miniszter üzelmeiről. Francois Hollande azt is bejelentette, hogy három konkrét intézkedést vezet be, amelyek a mostanihoz hasonló esetek megelőzését hivatottak szolgálni. Elemzők azonban úgy vélik, hogy az államfő hitelessége ettől még nem áll automatikusan helyre, annál is inkább, mivel több jel is arra utal, hogy Francois Hollande és kormánya már négy hónapja tudhatott arról, hogy komoly gondok vannak a költségvetési miniszter körül.

Ezt állítja például Michel Gonelle, az a politikus, aki Cahuzac ellenfele volt a helyhatósági választásokon. Õ volt az, akinek üzenetrögzítőjére a bukott miniszter tizenkét évvel ezelőtt tévedésből rámondta a most végzetesnek bizonyult, a külföldi bankszámlája létét igazoló mondatot. A hivatalos verzió szerint Cahuzac akkor azt hitte, hogy vagyonkezelőjével beszél. Erről a hangfeltételről aztán, szintén a hivatalos verzió szerint, valaki másolatot készített, amely végül tavaly decemberben a Mediapart nevű internetes hírportálnál kötött ki. Cahuzac volt politikai ellenfele e felvétel kapcsán decemberben arra figyelmeztette az elnöki hivatalt, hogy a Mediapart által közölt dokumentum valóban létezik, ám azt állítása szerint nem vették komolyan.

Bár szocialista oldalon azt hangsúlyozzák, hogy a botrány miatt kizárólag az érintett tehető felelőssé, és Cahuzacot szerda reggel a pártból is kizárták, a Mediapart most Pierre Moscovicit, a pénzügyi tárca vezetőjét, a volt költségvetési miniszter közvetlen főnökét támadja. A történetet kirobbantó újságíró azt állítja ugyanis, hogy Moscovici állami eszközökkel próbálta tisztára mosni bukott kollégáját, oly módon, hogy a svájci hatóságoktól általános, csaknem semmitmondó formában kért információt Cahuzac esetleges ottani bankszámlájára vonatkozóan, majd az ugyancsak általános választ úgy kommunikálta kifelé, mintha a politikust tisztázták volna a vádak alól.

A kormány és az államfő kínos helyzetét fokozza, hogy az ellenzék azt mondja, ha tudtak Cahuzac üzelmeiről és nem tettek semmit, úgy az cinkosságukat bizonyítja, ha pedig nem tudtak róla, úgy az szakmai inkompetenciájukat igazolja. Kormánypárti berkekből származó információk szerint Fracois Hollande várhatóan a kormány teljes átalakításával próbálja majd visszafordítani a helyzetet a következő két hétben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×