A piacok azt remélik, hogy Olaszországban a Pierluigi Bersani vezette balközép nyeri a hétvégi választásokat. Bersani a távozó Mario Monti miniszterelnökkel alkothatna koalíciót, és folytatódhatnának azok a reformok, amelyekkel leszorítanák az ország költségvetési hiányát.
Több mint egy éve köszönt le a már-már katasztrofálisan magas adósságot felhalmozott ország kormányfői posztjáról Silvio Berlusconi. Ha most ő és koalíciója holtversenyben végez a balközéppel, akkor a bizonytalanság elemzők szerint nagy zuhanáshoz vezet majd a tőzsdéken.
Miközben Olaszország GDP-je 130 százalékáig adósodott el, az adóvisszatérítést ígérő Berlusconi hatalmas tempóban dolgozta le hátrányát, de még mindig 4-5 ponttal van lemaradva a felmérések szerint Bersani mögött.
Nem tudni, hogy a kampánycsend előtt a baloldal és Monti győzelme esetén az olasz részvények emelkedését jósoló elemzések mennyire hatnak a választókra. Az Economist szerint az olaszok aggasztó módon apatikusak és kiábrándultak a politikai pártokból. Ugyanakkor még mindig sokan vevők, - ahogy fogalmaz - a "kuruzsló" Berlusconi ígéreteire.
Monti kormányra kerülése után meredeken estek az Olaszország által adóssága után fizetendő kamatok - miközben az olasz polgárok azt érzékelték, hogy a rettegett adóhivatal nagyon megszigorította az adóbehajtást.
Egy patthelyzet esetén újra emelkedni kezdenének az olasz állampapírok hozamai, ami kihatna a Spanyolország által fizetendő kamatokra is. Az Economist szerint a voksolás eredménye az egész eurozónára hatással lesz, de sajnos a választókat mintha ez nem érdekelné.
Miért is érdekelné: elemzésében a magazin rávilágít, hogy amíg a líra volt az olasz valuta, addig Olaszország a magas inflációval és a pénz leértékelésével tudta növekedési pályán tartani gazdaságát. Az euró bevezetése óta 0-ra állt be a növekedés. Ennek részben az az oka, hogy az olasz munkaerő drágább, mint a német.
Pedig van fény az alagút végén - állítja egy IMF-jelentés: ha Olaszország további átalakítást hajtana végre a szállítási szférában, a közszolgáltatásokban, az igazságszolgáltatásban, a munkaerő-piacon és a pénzügyekben, akkor tíz év alatt átlagban évi két százalékos növekedést tudna produkálni. Ez messze elmarad Kína dinamizmusától, de a nullához képest hatalmas eredmény lenne.