eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A konzervatívok már a kormányfő utódán gondolkodnak

A Sunday Times hetilap értesülése szerint a brit Konzervatív Párton belül egyre erősebb támogatást kap az elképzelés, miszerint ha a következő, 2015-ös választáson a Munkáspárt legyőzné a jelenlegi kormánypártot, akkor David Cameron helyett Adam Afriyie vezesse a konzervatívokat.

Még nem tudni, milyen belpolitikai következményekkel jár David Cameronnak az Európai Unió központi irányításával szembeni markáns fellépése, de a kormány gazdasági megszorító intézkedései igen népszerűtlenek, Nagy-Britannia recessziótól szenved, és a kormányzó konzervatív párt jelenleg kevesebb szavazatot kapna, mint az ellenzéki Munkáspárt.

A következő választáson, 2015-ben már nem lesz koalíció, a liberális demokraták önállóan akarnak indulni, s ha David Cameronékat legyőzi a Labour, akkor a kormányfő a konzervatív pártvezérségről is lemond.

Ki léphet a helyére? A párton belül erős támogatása van a vezetői cím megöröklésére egy szegénysorból multimilliomossá lett parlamenti képviselőnek, aki fehér anyától és ghánai származású apától született London Peckham nevű munkásnegyedében.

2005-ben ő volt a Konzervatív Párt első megválasztott színesbőrű parlamenti képviselője, méghozzá Windsorban, ahol a királynő kastélya körül főként jómódú angolok élnek. A képviselő immár maga is ott lakik, szép szőke feleségével és négy gyermekével, egy négyemeletes luxusvillává átalakított volt kolostorban, amit gyönyörű kert vesz körül.

Az Adam Afriyie esetleges pártvezetői megválasztásán dolgozó képviselőcsoport igen befolyásos politikusokból áll, de maga a kiszemelt honatya azt mondta, egyelőre semmiképp nem akarja gyengíteni David Cameron pozícióját, minden erejével azon dolgozik, hogy a 2015-ös választáson ismét a konzervatívok győzzenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×