Az évszázad csatája vár Obamára

Infostart
2013. január 19. 12:16
Az "évszázad csatáját" ígéri Barack Obamának az amerikai fegyvertartók lobbijának fő szervezete. Barack Obama azt mondta, minden erejét latba veti, hogy törvénymódosításokkal fékezze meg a lőfegyverekkel elkövetett erőszakot.

Az amerikai elnök szerdán honfitársai értésére adta, hogy szigorúan korlátozni kívánja a fegyverviselésről szóló alkotmányos jogaikat. Jobb, ha lemondanak arról, hogy géppisztolyokat és nagykapacitású tárakkal felszerelt fegyvereket tartsanak - üzente nekik kisgyerekek gyűrűjében állva.

A gyerekeknek arra kellett emlékeztetniük az amerikai közvéleményt, hogy iskolások voltak az áldozatai a decemberi mészárlásnak, amikor egy ámokfutó betört egy általános iskolába.

Minden hatalmamat felhasználom, hogy megvalósítsam terveimet - mondta az elnök, aki a Kongresszussal akarja jóváhagyatni a fegyvertartási szabályok szigorítását.

A legnagyobb fegyvertartó lobbi, amely a Sandy Hook-mészárlás utáni napokban sokáig hallgatott, most nem késett a válasszal. A Nemzeti Lőfegyver Szövetség jelezte, jobb, ha Obama felkészül az "évszázad csatájára". A szervezet alelnöke azt mondta: "már előre figyelmeztettük, hogy eljön ez a nap. Ez a vita nem a gyerekek védelméről szól és nem is a bűnözés megfékezéséről. Ez a fegyverek betiltásáról szól. Pont."

Obama nem is számított arra, hogy a newtowni vérengzés után sikerül elnyernie az NRA néven ismert szövetség támogatását. Ugyanakkor úgy érzi, hogy a 20 gyerek és 6 tanár halála nyomán megváltozott a közhangulat és a közvélemény támogathatja a fegyvertartás szigorítását.

A kongresszusi republikánusok - akik többségben vannak az alsóházban és akik a fegyvertartók hagyományos szövetségesei - egyelőre nem foglaltak határozottan állást, és azt mondták: megvitatják az eléjük kerülő javaslatokat.

Maga Obama is elismerte, hogy nem lesz könnyű elfogadtatni az új törvényeket. "Kötelességünk megpróbálni" - mondta.

Törvénybe kell például foglalni, hogy a fegyvereknek maximum 10 lövedéket tartalmazó tárai lehetnek, és azt is, hogy minden fegyver eladása esetén meg kell vizsgálni a vásárló hátterét. Eddig például az online eladások és a fegyvervásárok esetében nem volt kötelező az ilyen vizsgálat. Obama szerint a fegyvereladások 40 százaléka ilyen módon zajlik.

Az elnök azt üzente a képviselőknek: gondoljanak inkább a gyerekek biztonságára, mint arra, hogy elnyerjék a fegyverszövetség támogatását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást