A franciák nem akarnak még egy Afganisztánt

Infostart
2013. január 16. 10:45
A külföldi beavatkozás veszélye egyesítette Maliban az al-Kaida észak-afrikai szárnyát a helyi lázadó csoportokkal - állítják politikai elemzők. Franciaország frissen indult offenzívája a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött a nyugat-afrikai országban.

Tavaly, amikor az iszlamisták és a tuaregek csapatai elfoglalták Mali északi sivatagos részét és katonákat mészároltak le, úgy tűnt, hogy nincs túl erős kapcsolat az al-Kaida maghrebi csoportja, valamint a helyi lázadó erők között - írja elemzésében a Reuters.

Egyes helyeken saría törvénykezést vezettek be és dzsihádot hirdettek a települések új urai, emberek végtagjait vágták le, betiltották a zenét és ősi szufi szentélyeket romboltak le. Máshol valójában a helyi törzsi politika és a bűnbandák tevékenysége fonódott össze a központi hatalom elleni lázadással.

Nyugat-afrikai közvetítők a múlt évben megpróbáltak éket verni az al-Kaida és a lázadók közé, amikor azonban decemberben már az ENSZ is támogatni kezdte az afrikai országok katonai intervencióját, akkor az északi területeket elfoglalt erők egyesültek.

Amikor közös erővel elfoglalták a központi Konna városát, amellyel közelebb kerültek a fővároshoz, Bamakóhoz, Franciaország úgy döntött, hogy mégis beavatkozik és megindította a légicsapásokat. Párizs el akarja kerülni, hogy Mali Afganisztánhoz hasonlóan az iszlamista radikálisok fészkévé váljon.

A Maliban megerősödött iszlamista szélsőségesek az utóbbi években nemcsak Párizsban, de más nyugati fővárosokban is aggodalmakat keltettek .

Valójában nincsenek túl sokan - 1000-2000 harcosról lehet szó, mivel azonban a mali hadsereg romokban hever és a szomszédos afrikai országok katonái még nem állnak készen a bevonulásra, komoly veszélyt jelentenek.

A francia légicsapások kezdete után egy nappal a lázadók elfoglalták a fővárostól 400 kilométerre északra fekvő Diabaly városát, és továbbra sem sikerült kifüstölni őket Konna városból.

Bamakóban 400 francia tengerészgyalogos várja, hogy bevessék a lázadók ellen. Parancsnokuk azt mondta: nem állnak a maliak parancsnoksága alatt, de jóváhagyásuk nélkül nem lépnek akcióba.

A franciák azt tervezik, hogy 2500 főre növelik csapataik létszámát, amivel támogatnák az ENSZ-mandátummal rendelkező, majdani 3300 fős afrikai békefenntartó erőt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást