Újabb minisztert vádolnak plágiummal

Infostart
2012. október 17. 07:05
Berlinben ismét plágiumügy borzolja a kedélyeket. Ezúttal az oktatási miniszterrel szemben merült fel a gyanú, hogy a düsseldorfi egyetemen 1980-ban idegen tollakkal ékeskedve szerzett doktori címet. Másfél évvel ezelőtt a védelmi miniszter hasonló ok miatt kényszerült lemondani tisztségéről.

Az oktatási miniszter doktori disszertációjával szemben hónapokkal ezelőtt merült fel a plágium gyanúja, ezért a düsseldorfi egyetem belső vizsgálatot indított az ügyben. A szövegelemzést követően azonban először nem az érintett személyt, Anette Schavant tájékoztatták, hanem a média számára tették lehetővé az ügy megszellőztetését, amit a miniszter jó hírnevének sárba tiprásaként értékelt. Az ellenzéki pártok vezetői azonnal az oktatási miniszter lemondását követelték, a kancellár viszont kiállt mellette, leszögezve, hogy meg kell hallgatni a miniszter állásfoglalását.

Kedden a konzulens is nyilatkozott, és leszögezte, hogy a doktori munkájának elkészítésekor Anette Schavan kiváló eredményt mutatott fel, ami teljesen kielégítette az akkori követelményeket. Utalt arra is, hogy egy több mint 30 évvel ezelőtt írt doktori értekezést nem lehet a mai elvárások alapján elbírálni. A konzulens kifogásolta azt is, hogy a düsseldorfi egyetem belső vizsgálatának eredményéről nem tájékoztatták, hanem erről ő is, akárcsak a miniszter, a sajtóból értesült.

A Spiegel hírmagazin idézte a bölcsésztudományi kar dékánhelyettesének megállapítását, amely szerint a doktori munka közel ötöde megtévesztő, mert a szerző azt a benyomást igyekszik kelteni, mintha ismerné az érvként felhozott tudományos cikkeket, de csak összefoglalókból idéz, forrásmegjelölés nélkül. Anette Schavan hangoztatta, hogy nem állt szándékában senkit sem félrevezetni, és amint a doktori bizottság lehetőséget nyújt álláspontjának kifejtésére, meg fogja védeni az igazát. Berlinben ismét plágiumügy borzolja a kedélyeket. Ezúttal az oktatási miniszterrel szemben merült fel a gyanú, hogy a düsseldorfi egyetemen 1980-ban idegen tollakkal ékeskedve szerzett doktori címet. Másfél évvel ezelőtt a védelmi miniszter hasonló ok miatt kényszerült lemondani tisztségéről.

Az oktatási miniszter doktori disszertációjával szemben hónapokkal ezelőtt merült fel a plágium gyanúja, ezért a düsseldorfi egyetem belső vizsgálatot indított az ügyben. A szövegelemzést követően azonban először nem az érintett személyt, Anette Schavant tájékoztatták, hanem a média számára tették lehetővé az ügy megszellőztetését, amit a miniszter jó hírnevének sárba tiprásaként értékelt. Az ellenzéki pártok vezetői azonnal az oktatási miniszter lemondását követelték, a kancellár viszont kiállt mellette, leszögezve, hogy meg kell hallgatni a miniszter állásfoglalását.

Kedden a konzulens is nyilatkozott, és leszögezte, hogy a doktori munkájának elkészítésekor Anette Schavan kiváló eredményt mutatott fel, ami teljesen kielégítette az akkori követelményeket. Utalt arra is, hogy egy több mint 30 évvel ezelőtt írt doktori értekezést nem lehet a mai elvárások alapján elbírálni. A konzulens kifogásolta azt is, hogy a düsseldorfi egyetem belső vizsgálatának eredményéről nem tájékoztatták, hanem erről ő is, akárcsak a miniszter, a sajtóból értesült.

A Spiegel hírmagazin idézte a bölcsésztudományi kar dékánhelyettesének megállapítását, amely szerint a doktori munka közel ötöde megtévesztő, mert a szerző azt a benyomást igyekszik kelteni, mintha ismerné az érvként felhozott tudományos cikkeket, de csak összefoglalókból idéz, forrásmegjelölés nélkül. Anette Schavan hangoztatta, hogy nem állt szándékában senkit sem félrevezetni, és amint a doktori bizottság lehetőséget nyújt álláspontjának kifejtésére, meg fogja védeni az igazát.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást