"Szlovákia nem sértett meg semmilyen törvényt" - reakciók a Sólyom-ügyre

Infostart
2012. október 16. 16:15
A szlovák politikusok körében nagy helyeslést váltott ki az Európai Unió bíróságának ítélete, miszerint Pozsony jogszerűen járt el, amikor három évvel ezelőtt megakadályozta az akkori magyar köztársasági elnök, Sólyom László révkomáromi látogatását.

A testület döntésére reagálva Robert Fico miniszterelnök sajtóértekezletén kijelentette: az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának Sólyom Lászlóval kapcsolatos döntése azt mutatja, hogy Szlovákia még a kényes ügyek során is úgy viselkedik, hogy szem előtt tartsa az ország nemzetközi kötelezettségvállalásait.

"Szlovákia nem sértett meg semmilyen törvényt, sem az európai közösség szabályait, sem más nemzetközi szabályokat, melyek az államfőkre vonatkoznak. Az igaz, hogy az Európai Unió állampolgárai szabadon mozoghatnak és tartózkodhatnak más államok területén. De ezek a széles lehetőségeket biztosító jogszabályok nem vonatkoznak az államfőkre" - hangsúlyozta Fico.

A szlovák külügyminisztérium a döntés kapcsán közzétett állásfoglalásában üdvözli és értékeli, hogy a bíróság "teljes egészében elutasította" a magyar fél vádját, és meggyőződését fejezi ki, hogy az ítélet "véglegesen lezárja az ügyet."

"A bíróság döntése megerősítette Szlovákia álláspontját Az ítélet egyértelműen elválasztotta a szabad mozgáshoz való jog - Szlovákia által teljes mértékben elfogadott - gyakorlását az államfői látogatástól, melynek státusa specifikus" - szögezi le állásfoglalásában a szlovák külügyi tárca.

Feltételezésük szerint a mostani döntés hozzájárul ahhoz, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokban a mindkét ország polgárai számára hasznos témákra lehessen összpontosítani.

Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártja (MKP) országos tanácsának elnöke közölte: pártjuk nagyon sajnálatosnak tartja a bíróság döntését. "A vonatkozó jogi előírásokat különbözőképpen lehet magyarázni és értelmezni, ez történt ebben az esetben is" - hangoztatta a döntés kapcsán.

KIM: remélhetőleg nem lesz újabb hasonló eset


A kormány bízik abban, hogy sem Magyarország és Szlovákia viszonylatában, sem más tagországban nem történik a jövőben olyan eset, amely Sólyom László akkori köztársasági elnökkel történt 2009 augusztusában - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.

A tárca ezt arra reagálva közölte, hogy az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának kedden kihirdetett ítélete szerint Szlovákia nem sértette meg az uniós jogot, amikor 2009. augusztus 21-én megakadályozta Sólyom László magyar köztársasági elnök szlovákiai látogatását.

A KIM közleményében emlékeztetett: 2010 márciusában azért fordultak az Európai Bírósághoz, mert - mint írták - elfogadhatatlannak ítélték, hogy egy uniós tagállam egy másik tagállam államfőjével szemben az uniós jogra hivatkozással úgy lépjen fel, ahogy azt Szlovákia tette Sólyom László köztársasági elnök esetében. Közölték továbbá: a per egyedülálló abból a szempontból, hogy az államfők státuszának nemzetközi jogi és uniós jogi megítélését, illetve az uniós jog hasonló esetekre történő alkalmazhatóságának kérdését vetette fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tudósítás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást