Obama agresszívebb lesz

Infostart
2012. október 16. 11:34
Az amerikai elnök stábja szerint Barack Obama kedd este sokkal keményebben vitázik majd kihívójával, mint a számára rosszul elsült első tévés vitában. Az elnökségért harcoló két politikus másodszor méri össze erejét és mindkettő tesztvitákat tartott támogatóival.

A demokraták számára fájdalmasan halovány volt Barack Obama első tévés szereplése - annyira fájdalmas, hogy Mitt Romney elé is ugrott a népszerűségi listákon. Obama professzorhoz méltóan magyarázott, míg Romney jobb életet ígért - és úgy tűnik, sok ingadozó választót a lelkesítő szlogenek és a jó szereplés győz meg.

Ha valaki nem hiszi, akkor elég felidéznie az 1960-as emlékezetes vitát. Az ifjú John F. Kennedy úgy megszorongatta a reflektorok melegétől szenvedő Richard Nixont, hogy az izzadni kezdett, ami közrejátszott választási vereségében. 1992-ben, amikor a jelöltek már jobban értették a tévé nyelvét, Bill Clinton azzal tört előre, hogy a távolságtartó George Bush-sal szemben azonosult a stúdióközönséggel, és elmondta, neki is vannak ismerősei, akik a válság miatt munkanélküliek lettek.

Clinton most Obamáért kampányolva is sok támogatót hozott az elnöknek, Obama azonban úgy tűnik, nem tanult tőle - legalábbis erre utalt első vitaszereplése. Később azt mondta, hogy "túl udvarias volt".

Most viszont stábja szerint leveszi a kesztyűt a kedd esti vitában. Obama egy időre leállt a kampányolással és visszavonult, hogy egy volt demokrata elnökjelölttel, a Mitt Romney-t megszemélyesítő John Kerry szentároral gyakorolja a vitázást.

A tanácsadók közben megpróbálják rávenni, hogy adja fel a körülményes körmondatokat és fogalmazzon tömörebben. Ez annál is fontosabb, mert a vitában a közönség tagjai is kérdéseket tehetnek fel a jelölteknek.

A republikánus Mitt Romney Rob Portman szentárort kérte fel saját táborából, hogy játssza neki az elnököt. Obamáék tartanak Romney-tól, aki - mint mondják - üzletemberként megtanulta, hogyan kell meggyőzni üzleti partnereit.

A jelölteknek nem sok idejük van azonban a gyakorlásra. Egyes szövetségi államokban már most lehet szavazni - olyanokban is, amelyekről nem világos, hogy melyik jelölthöz húznak. A Washington Post és az ABC News felmérése szerint csak a választók egynyolcada mondja azt, hogy még nem döntötte el, kire szavaz. Kevesebb, mint a felük vélte úgy, hogy jó irányba halad az ország, és több mint felük szerint Obama rosszul kezeli a gazdasági témákat. Az elnökválasztás kimenetele tehát továbbra is kétesélyes.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást