Hollande az egész országot mozgósítani akarja

Infostart
2012. október 14. 21:22
A terroristák elleni harc folytatódik - jelentette be a francia belügyminiszter azután, hogy a rendőrség különleges egysége őrizetbe vett tucatnyi radikális iszlamistát, egyet pedig az akció során megölt. Manuell Valls szerint a letartóztatott szélsőségesek további franciaországi zsidó célpontok ellen terveztek merényleteket.

A terrorelhárítás által múlt szombaton végrehajtott akció valósággal sokkolta a közvéleményt, egyrészt azért, mert az derült égből villámcsapásként hatott, másrészt viszont azért, mert kiderült: az előző kormánynak és Nicolas Sarkozy köztársasági elnöknek mégis igaza volt, és valóban létezik terrorveszély Franciaországban. Ezt a tényt a jobboldali kormányzás alatt a szocialisták folyamatosan kisebbíteni igyekeztek és rendre azzal vádolták Sarkozyt, hogy megosztani és ijesztgetni akarja az állampolgárokat, hogy ily módon biztosítsa hatalmát.

A szocialista kormány és Francois Hollande államfő az elmúlt napokban ez ügyben radikális fordulatot hajtott végre, és mindketten csaknem szó szerint az előző kormányt idéző kifejezéseket használnak. A belügyminiszter például azt mondta, hogy a muzulmán terroristák "itt élnek közöttünk, városnegyedeinkben", és bejelentette: ezekben a körökben további letartóztatások várhatók.

Manuel Valls több százra becsülte azoknak az egyéneknek a számát, akikről a hatóságok azt feltételezik, hogy a hét végén letartóztatottakhoz hasonlóan "szent háborúra" készülnek francia területen. Francois Hollande államfő még ennél is drámaibban fogalmazott, bejelentve, hogy "az egész országot" mozgósítani fogja a terroristák elleni harc érdekében.

A szombaton elfogott tizenegy fős csoportról egyébként időközben kiderült, hogy 19 és 25 év közötti fiatalemberekről van szó, egy részük a börtönben tért át az iszlám hitre és csatlakozott a vallás radikális értelmezését valló szalafista áramlathoz. A rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy közük van a Párizs közeli Sarcelles város egyik kóser élelmiszerboltja ellen szeptember 19-én végrehajtott robbantásos merénylethez, melyben egy személy könnyebben megsérült, illetve hogy további zsidó célpontok ellen terveztek merényleteket.

Az államfő és a különböző miniszterek a letartóztatások óta ismét hangsúlyozzák, hogy nem szabad összekeverni a békés muzulmánokat a fanatikusokkal, ám ez ügyben a franciaországi zsidó szervezeteket képviselő tanács, a Crif elnöke azt mondta: az "összekeverést" azzal lehet a leginkább elkerülni, ha a hatóságok nem hagyják büntetlenül a szélsőségeseket. Richard Prasquier mindenesetre arra figyelmeztetett, hogy Franciaországban egy "gyűlöletet, háborút és gyilkosságot hirdető iszlám" van kibontakozóban, ami ellen sürgősen fel kell lépni.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást