Tavaly kifejezetten jó évet zárt a francia turizmus, a kormány adatai szerint összesen 80 millió turista látogatott az országba, ami 2010-hez képest három százalékos emelkedést jelentett. Idénre azonban a szakemberek borúlátóbbak, a turizmus alakulásának mérésére szakosodott Protourisme felmérése szerint június végén nem kevesebb, mint nyolc százalékkal volt alacsonyabb a szállásfoglalások száma az előző év azonos időszakához képest.
Ennél is aggasztóbbnak tartják, hogy az eurózónából származó foglalások aránya 10 százalékkal esett vissza; ezt a felmérést végzők egyértelműen a gazdasági válság számlájára írják. A legnagyobb hiányzók között az olaszokat és a spanyolokat tartják számon, ami érthető, hiszen e két országban az elmúlt hónapokban kifejezetten súlyosbodtak a gazdasági nehézségek.
Ennél valamivel meglepőbb, hogy az angolok, a britek, a belgák, sőt a németek is a megszokottnál alacsonyabb számban érkeznek. Növekedés egyedül a keleti országokból származók számában tapasztalható, állapítja meg a Protourisme, ám ez várhatóan nem fogja fedezni a gazdagabb európaiak hiánya miatt keletkező bevételkiesést.
A turisztikai államtitkárság legfrissebb adatai szerint egyébként Párizsban tavaly a Notre-Dame székesegyház, a Sacré-Coeur és a Louvre számítottak a leglátogatottabb nevezetességeknek. A statisztikák szerint a francia főváros hatvannégy legjelentősebb turisztikai helyszíne közül tizenhárom látogatottsága meghaladta az egymilliót.
Abszolút első helyen a Notre-Dame áll több mint 13,5 millió látogatóval, a Montmartre dombon épült Sacré-Coeur-t 10,5 millió, a Louvre múzeumot közel kilenc millió, az Eiffel-tornyot pedig hét millió turista kereste fel. A fentiek mögött messze lemaradva a Pompidou Kulturális Központ és az Orsay Múzeum számít népszerűnek, e két intézményt több mint 6,5 millióan látogatták meg.