A mentőcsomag feltételeinek lazításában bízik az új görög kormány

Infostart
2012. június 22. 12:00
Az új athéni kormány újra akarja tárgyalni a görög társadalom számára kemény feltételek szabó nemzetközi segélycsomagot. Kommentátorok szerint emiatt újabb feszültség alakulhat ki az európai partnerekkel. A többi uniós tag is megosztott: az északi államok kevésbé hajlanak az engedékenységre, mint a déliek.

Az új és egykori politikai ellenfelekből felállt görög kormánykoalíció példás gyorsasággal jött létre és máris jelezte, hogy enyhíteni kellene az EU és az IMF szigorú hitelfeltételein. A külföldi szervezetek úgy adtak csődmentő hiteleket Athénnak, hogy annak brutális megszorításokat kell végrehajtania - például az egészségügyben.

Antonisz Szamarasz miniszterelnök azt mondta: kormánya példát akar mutatni - ezért azonnal 30 százalékkal csökkentették a miniszteri fizetéseket és a tárcák vezetőinek előírták, hogy ritkán használják a szolgálati autókat. Ugyanakkor azt is közölte, hogy két évvel ki kellene tolni azt a határidőt, amikorra 2,1 százalékra kell csökkenteni a görög költségvetés GDP-arányos hiányát. Tavaly a deficit még közel 9,5 százalék volt.

Az új görög kormány egy év helyett két éven át akar munkanélküli segélyt fizetni, juttatásokat kíván adni a munkanélküli egyéni vállalkozóknak és vissza akarja fogni a közalkalmazotti elbocsátásokat is. Közben ugyanakkor kifogyhat a pénzből, ha az úgynevezett trojka nem hagyja jóvá az újabb külföldi hitelrészlet folyósítását.

Angela Merkel német kancellár a héten már jelezte: Athén nem számíthat arra, hogy teljességgel újra tudja tárgyalni a pénzügyi mentőcsomag - sok görög szerint inkább pénzügyi kényszerzubbony - feltételeit.

Úgy tűnik, a görögök némi támogatásra számíthatnak az eurózónában. A szigort hangsúlyozó Németországgal, Ausztriával, Finnországgal és Hollandiával szemben az új francia kormány engedékenyebb. A görögök olyan kormányt választottak, amely támogatja a mentőcsomag feltételeit, ezért megérdemlik, hogy Európa jobban megértse bajaikat - mondta Pierre Moscovici pénzügyminiszter.

A Financial Times szerint olyan EU-illetékesek is vannak, akik szerint reálisabb menetrendet kellene adni Athénnak vállalásai teljesítésére, sőt 20 milliárd euróval meg kellene toldani a mentőcsomagot.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást