eur:
393.81
usd:
365.57
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kinek kell heti ötven órát dolgozni?

Németországban átlagosan minden negyedik munkavállaló hetente legalább 50 órát dolgozik - derült ki a berlini gazdaságkutató intézet ma közzétett adataiból. Közben a hivatalos heti munkaidő jelenleg 42 óra.

Tehergépkocsi-vezetők, raktárosok, pincérek és építőmunkások alkotják azt az igencsak népes dolgozói réteget, amelynek heti munkaideje legalább 50 óra. Mégis az úgynevezett kisfizetésből élők csoportjához tartoznak, és gyakran kényszerülnek a szociális segély igénybevételére is.

A berlini gazdaságkutató intézet most nyilvánosságra hozott tanulmánya kimutatta, hogy jelenleg közel egy millióan kényszerülnek arra, hogy hetente legalább 50 órát dolgozzanak, mert órabérük a 9 eurót sem éri el. Az intézet ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a megélhetéshez elegendő órabér már két évvel ezelőtt legalább 9,26 euró volt.

A tanulmány utal arra is, hogy a német törvények értelmében a 48 órát nem haladhatja meg az állandó munkaidő, mert ez komolyan veszélyezteti a dolgozók egészségét.

A Berliner Zeitung által ismertetett felmérésből egyébként az is kiderül, hogy a vezető állásban dolgozók munkaideje is gyakran eléri a heti 50 órát, habár erre nem alacsony órabérük miatt kényszerülnek, hanem azért, mert elvárják tőlük a fokozott teljesítményt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×