A gyorskávézók megölik a kocsmákat?

Infostart
2012. április 15. 20:10
Miután az osztrákok az egy főre jutó sörfogyasztásban lekörözték a németeket, nem jelent meglepetést az a hír, amely szerint Németországban sorozatban tűnnek el a sarki kocsmák. Ezt részben a gyorskávézók elterjedésével, részben pedig a szokások változásával magyarázzák, de a kiskocsmák megszűnése egy hagyományos életforma gyökeres megváltozását is kifejezi.

Az ezredforduló óta minden negyedik kocsma bezárt Németországban. Kiváltképpen az északi tartományokban tűnnek el egymás után a hangulatos kiskocsmák, ahová a munka után a környékbeliek betértek egy pofa sörre, ahol ismerősökkel találkoztak, kicserélték értesüléseiket és a legfrissebb pletykákat, közben elszívtak egy cigarettát, majd hazamentek.

Az eichstätt-ingolstadti egyetem társadalmi szokásokat elemző tanulmányában megállapítja, hogy ezek a vendéglátó intézmények fontos feladatot láttak el a polgárok közötti kapcsolatok fenntartásában, következésképpen eltűnésük tovább fokozza az internet világával amúgyis együtt járó elidegenedést.

A kisvendéglők és kocsmák sorozatos csődjét a dohányzási tilalom bevezetése is elősegítette, mert bár a cigarettázók kimentek a bejárat elé füstölni, az emeleti lakók sok esetben összefogtak, és hatósági segédlettel elérték az ivóhelyiség bezárását.

A folyamat felgyorsulásában szerepet játszik a gyorskávézók elterjedése, amelyeknek már a hangulata sem invitál a hosszabb maradásra. Az egyetemi tanulmány azonban kimutatta azt is, hogy a sarki kocsmák társadalmi szerepét némileg átveszik a sportegyletekhez tartozó kantinok, amelyek adókedvezményeket élvezve jóval olcsóbb rezsivel üzemelnek, mint a többi vendéglátó egység, tehát ital- és ételáraikat is kedvezőbb tarifa alapján kalkulálják, következésképpen az egyleten kívüli vendégek számára is vonzerőt jelentenek.

Az InfoRádió németországi tudósítójának a korábbi munkahelyével szemközti teniszpályák kantinja a magyar konyha kedvelői körében sok éven át igencsak népszerű volt a müncheniek körében, ma már bajor szakácsával és egy hangulatos kerthelyiséggel bővítve várja az egyleti tagokon kívül mindazokat, akik egykor csak egy krigli sörre és savanyú káposztával körített nürnbergi kolbászra tértek be.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást