Klasszikus kommunista recept Franciaország számára

Infostart
2012. április 4. 20:20
Egymillió eurós hitelt kényszerül fölvenni a francia szélsőbalt tömörítő Baloldali Front, hogy egyre népszerűbb elnökjelöltje számára nagyobb termeket tudjon bérelni a választási kampány hátralévő heteiben. Jean-Luc Melenchon támogatottságának folyamatos emelkedése egyre nagyobb fejfájást okoz a szocialisták számára.

A kommunisták és az antikapitalisták által is támogatott Jean-Luc Melenchon alapvetően karizmájának és a közönségességtől sem visszariadó szókimondásának köszönheti a sikerét. A januárban mért 7,5 százalékos támogatottságát áprilisban gyakorlatilag megduplázó egykori szocialista szenátor ugyanis azt hajtogatja immár hónapok óta, amit számos alacsony keresetű francia évek óta gondol: elegük van a gazdagokból.

Ez a meglehetősen egyszerű okfejtés azt eredményezi, hogy az általa szervezett nagygyűléseken a termek dugig megtelnek, és a szervezőknek rendre óriásképernyőket kell felszerelniük, hogy a kint rekedtek követni tudják a néptribün harcias, olykor dühkitörésekkel tarkított beszédeit.

A Baloldali Front a hátralévő két hétben az eddigieknél lényegesen nagyobb termeket akar bérelni Melenchon számára, ehhez azonban pénzre van szükség. A jelölt korábbi, 2,5 millió eurós kampánybüdzséjét ezért most további egymillióval toldják meg, amelyet bankhitelből finanszíroznak.

A párt vezetői feladva korábbi óvatosságukat, most már úgy kalkulálnak, hogy Melenchon a választások első fordulóján a szavazatok több mint öt százalékát szerzi majd meg, és ez azt jelenti, hogy az állam biztosan megtéríti a kampányköltségeit, vagyis a hitelnek van fedezete.

Az amúgy irodalom és filozófia tanári diplomával rendelkező Melenchon az utóbbi időben egyre inkább radikalizálódik, szimpatizánsainak csaknem klasszikus kommunista receptet kínál. Megválasztása esetén a leggazdagabbakra 100 százalékos adót vetne ki, államosítaná a bankokat, a minimálbért a jelenlegi 1300 euróról 1700-ra emelné, és felfüggesztene minden megszorító intézkedést, mert szerinte az eladósodás nem probléma.

A Francois Hollande-nál lényegesen karizmatikusabb és nyíltabb Melenchon miatt egyre többen aggódnak szocialista berkekben, a jobboldal viszont örömmel veszi népszerűségének emelkedését, Nicolas Sarkozy elnök egyenesen dicsérte "lelkesedését és dinamizmusát".

Az államfő pozitív véleménye nyilván Francois Hollande gyengítését célozta, de egyre többen vélik úgy, hogy ez utóbbinak valóban össze kell szednie magát, egyes elemzések szerint ugyanis Melenchon akár a második fordulóig is eljuthat. Ha viszont ez bekövetkezik, akkor Nicolas Sarkozy újraválasztása garantált.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást