A jogászként, illetve az Országos Tudományos Kutatóintézet munkatársaként is dolgozó Marcela Iacub a France Info hírrádiónak adott nyilatkozatában részben provokációnak, részben metaforának tartotta meglepő kijelentését. Ugyanakkor úgy vélte: a családok struktúrája nem alakult át kellőképpen, így a gyermekek nevelése továbbra is legnagyobb mértékben a nőkre hárul, márpedig ez szerinte akadályozza őket karrierjük építésében.
Arra a kérdésre, miként válhat a gyermek ellenséggé, a Liberation című baloldali napilapban rendszeresen publikáló, a prostitúció védelmezőjeként is ismert feminista értelmiségi azt mondta, oly módon, hogy a nő, vagyis az anya életében elfoglalt helye ez utóbbit a szakmai siker, vagy a társadalmi és gazdasági egyenlőség szempontjából hátrányos helyzetbe hozza.
Az amúgy gyermektelen, mindössze egy kutyát tartó Marcela Iacub azt mondta: személy szerint már 13 éves korában tudta, hogy soha nem lesz gyermeke, mert tudatosan értelmiségi pályára készült. Az általa jelzett probléma egyik megoldását a kutató a mesterséges méhek kifejlesztésében látja, azok ugyanis lehetővé tennék, hogy a női testen kívül lehessen kihordani a gyermeket.
Franciaországban az utóbbi években egyébként egyre komolyabb ellenállás mutatkozik a feministák és a magukat "normálisnak" mondó nők között. Néhány hónapja például a Mai nők nevű egyesület kiáltványt tett közzé, melyben egyebek mellett arra figyelmeztetnek: a feminista mozgalmak radikális követelései valójában a nők még nagyobb kiszolgáltatottságát eredményezték, már csak azért is, mert a nemek közötti egyenlőségi harc jegyében immár tagadják a nőkre jellemző sajátosságokat..