eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Többet fognak keresni a szlovák orvosok

A szlovákiai orvosok elérték céljukat: a parlament elfogadta a kormánnyal kötött egyezségüket. Az orvosok a jövőben az eddiginél jóval többet fognak keresni.

Úgy tűnik, végleg sikerült pontot tenni az orvosok és a kormány közötti több hónapos vita végére. Hosszas, olykor indulatos vita után a pozsonyi parlament gyorsított eljárásban a szükséges törvénymódosításokkal jóváhagyta azt az egyezséget, amelyet két hete kötött a szlovák kabinet a kórházi orvosok szakszervezetével.

Meglepő módon a megállapodást az eddigi kormánypártok közül csupán a Bugár Béla vezette Híd képviselői támogatták, a többiek ellenezték vagy tartózkodtak a szavazáson. A szükséges többséget végül sikerült biztosítani, mert a legnagyobb ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Smer, valamint a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) honatyái, továbbá a függetlenek is igennel voksoltak.

A törvénymódosítás alapján jövőre két lépcsőben emelik a mintegy 7400 kórházi orvos bérét. Januártól az orvosok minimális alapfizetése 807, júliustól 923 euró lesz. A szakorvosoké az új évtől 1230-ra, nyártól pedig legalább 1461 euróra emelkedik.

A kormánykoalíció két pártja, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) nem támogatta az egyezségnek azt a rendelkezését, amellyel leállították a kórházak állami részvénytársasággá való átalakításának folyamatát.

Robert Fico ezzel szemben azt hangoztatta, hogy a tervezett lépéssel még közelebb kerülnének a kórházak magánosításához, ami - szerinte - megengedhetetlen. Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) vezetője szerint a kórházi orvosok munkabeszüntetése és zsarolása elfogadhatatlan, mert rövidesen ugyanezt a módszert követhetik a magánorvosok, a pedagógusok és a többi, ugyancsak alulfizetett állami alkalmazott. "Ha az ő követeléseiket is teljesítik, akkor Szlovákia a görög útra sodródik" - hangsúlyozta a pártelnök.

Marian Kollár, az orvosszakszervezet elnöke elégedetten fogadta a szavazás végeredményét. Szerinte elsődleges követelésük nem is a béremelés, hanem a kórházak részvénytársaságokká való átalakításának teljes és végleges leállítása volt, amit sikerült elérni. Elemzők szerint a döntéssel tovább mélyülhetnek a szlovák egészségügy finanszírozási gondjai.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×