Lassan felpörög a líbiai olajkitermelés

Infostart
2011. november 17. 20:30
Az új líbiai hatóságok óriási erőfeszítéseket tesznek arra, hogy a háború előtti szintre hozzák fel az olajkitermelést - mondta a Nemzetközi Energiaügynökség. A hálózat helyreállítása azért is fontos, mert az olajtermelés stabilitást hozhat az országba.

Líbia a Kadhafi-rezsim elleni lázadás előtt napi 1,6 millió hordó olajat termeltt ki, és ebből 1,3 milliót exportált. A harcok során a kitermelés drasztikusan visszaesett. A Nemzetközi Energiahivatal Bécsben kiadott mostani jelentése szerint Líbiának és az országban jelenlévő külföldi energiacégeknek sikerült a szeptemberi, napi 75 ezer hordós kitermelést novemberre 500 ezer hordóra emelni.

A nemzetközi szervezet szerint egy év múlva a líbiai olajkitermelés már megközelíti az 1,2 millió hordót naponta. A harcokban azonban súlyos károk érték az ország energia-infrastruktúráját, amelynek kijavítása több százmillió dollárba kerül majd - mondta Nuri Berouin, a líbiai nemzeti olajcég vezetője.

A New York Times helyszíni riportjában ugyanakkor megjegyezte: sokkal rosszabb is lehetne a helyzet. A lázadók és a Kadhafi-rezsim is igyekezett elkerülni, hogy károk érjék az olajlétesítményeket. "Kadhafi meg akarta óvni a finomítót, mert kellett neki az üzemanyag. A lázadók pedig azért akartak vigyázni rá, mert az a líbiai népet illeti meg" - mondta a zavijai olajfinomító egyik munkafelügyelője.

Az iparág gyors talpra állása reményt jelenthet, miközben az átmenti kormány megpróbálja lefegyverezni a milíciákat, hogy a rivalizáló törzsek ne kezdjenek háborúzni egymással. Ez nehéz feladat: éppen a tengerparti Zavija környékén napokig harcoltak egymással a rivális csoportok - az összecsapásokban hét ember meghalt. Amíg nem áll helyre a stabilitás, addig a külföldi olajcégek nem tudják visszahozni szakembereiket.

Az olajkitermelés helyreállítása azért is fontos Líbiának, mert az a háború előtti exportbevételek 95 százalékát adta. A líbiai nép meggazdagodhat az olajból, szemben például az Arab Tavasz bölcsőjével, Egyiptommal, ahol stagnál a gazdaság.

Közben az olaj hordónkénti ára az Egyesült Államokban elérte a hordónkénti 100 dollárt - ami október eleje óta 30 százalékos emelkedést jelent. Az ár alakulására hatással van az Irán körüli bizonytalanság, de az is, hogy a növekvő amerikai gazdaság energiaigénye megugorhat. Az áremelkedés hatására a befektetési és nyugdíjalapok ismét lerohanták a nyersanyagpiacokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást