Nem közösködik a két szlovákiai magyar párt

Infostart
2011. november 9. 13:39
Szinte biztosra vehető, hogy a két szlovákiai magyar párt külön-külön indul majd a jövő márciusi előrehozott választásokon, egyik sem hajlandó ugyanis elfogadni a másik feltételeit.

Úgy tűnik, meddőnek bizonyul a felvidéki magyarság nagy részének elvárása, hogy az erősebb parlamenti részvétel érdekében közös listán, vagy legalábbis koalícióban induljon a két magyar párt a márciusi előrehozott választásokon.

Szerdán többször is levelet váltott a Híd-Most és az MKP vezetősége. A végeredmény az, hogy az MKP elutasította a Híd tárgyalási ajánlatát.

Berényi József pártelnök az Új Szónak úgy nyilatkozott, hogy nem tárgyalási ajánlatot, hanem ultimátumot kaptak, ami arról szólt, hogyan erősítsék az MKP politikusai a Híd-Most választási listáját. Az MKP nem látja értelmét a tárgyalásnak, amíg a Híd csak a saját listáján biztosítana helyet a párt képviselőinek.

A parlamenten kívüli magyar párt országos tanácsa a hétvégen határozatot fogadott el arról, hogy az MKP mindennemű együttműködést csakis az egyenrangú partneri viszony alapján vállal fel. "Az MKP továbbra is vallja: a szlovákiai magyar közösség érdeke azt kívánja, hogy a két párt egyenrangú partnerként megtárgyalja a választásokon való közös indulás minden módját és feltételét" - olvasható a közleményben.

Az együttműködésről közel három hete zajlik kommunikációs csata a két párt között, részben fizetett hirdetések formájában. Elemzők szerint a vita tétje az, hogy kit tartanak majd bűnbaknak a választók az együttműködés elutasítása miatt. Felmérések szerint mindkét párt támogatottsága a parlamenti bejutáshoz szükséges öt százalék körül mozog. Elemzők úgy vélik, a két magyar párt közül csak egy kerül majd be törvényhozásba, ám, azt hogy ez melyik lesz, még korai lenne megjósolni.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást