"Aki egyszer a nyomorba süllyedt, az élete végéig nincstelen marad"

Infostart
2011. október 22. 19:02
Németországban egyre kevesebb szegénynek sikerül kiemelkedni a nyomorból. Különösen a gyermeküket egyedül nevelők nőket és a képesítés nélkülieket veszélyezteti a tartós szegénység.

A német statisztikai hivatal felmérése szerint az 1980-as évek óta egyre inkább csökken az esélye annak, hogy valaki kiemelkedjen a szegénysorsból.

Németországban az számít szegénynek, akinek havi bevétele - a szociális támogatást is beleszámítva - nem haladja meg a 929 eurót (mintegy 270 ezer forintot). Jelenleg a lakosság mintegy 15 százaléka tekinthető statisztikai szempontból szegénynek, és a kimutatás alapján a helyzet évek óta romlik.

Míg az 1980-as években, a szegénysorban élő németek 57 százalékának nem volt kilátása sem a helyzete javulására, jelenleg ez az arány 65 százalékra emelkedett. A felmérés eredményét elemző kommentárok szerint, aki egyszer a nyomorba süllyedt, az élete végéig nincstelen marad.

Elsősorban a gyermeküket egyedül nevelő nőket és a végzettség nélküli, valamint már régóta munkanélküli személyeket fenyeget a szegénység. A nyomor leginkább a lakáshelyzetben mutatkozik meg, ugyanis a lakosság 16 százalékának egyre nagyobb gondot jelent a havi lakbér kifizetése.

További probléma a fűtés, valamint a meleg étel. Noha a szociális intézmények hozzájárulnak a szegény sorban élők lakbérének kifizetéséhez, a fűtési költségek már teljes mértékben őket terhelik.

A szegények kategóriájába tartozók 30 százaléka még azt sem tudja biztosítani a maga számára, hogy minden második napon meleg ételhez jusson.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást