A szavatossági idő lejárta után is fogyasztható az élelmiszer?

Infostart
2011. október 19. 20:40
Németországban évente közel 20 millió tonna élelmiszer kerül a szemétbe a szavatossági idő lejárta miatt. Ez ellen egyre többen emelik fel szavukat, és még a fogyasztóvédelmi minisztériumban is vita kezdődött arról, nem lenne-e helyesebb csupán az egyes élelmiszerek tartósságát feltüntetni a csomagoláson.

Németországban a lakosság zöme egyszerűen a szemétbe dobja azt az élelmiszert, amelynek a szavatossági ideje lejárt. Becslések szerint minden második salátafej és burgonya, minden harmadik vekni kenyér kárba vész.

Így évente közel 20 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe, holott a jó részük még fenntartás nélkül fogyasztható lenne, mert - mint élelmiszer-szakértők hangsúlyozzák - a csomagoláson feltüntetett dátum nem a lejárati idő, hanem csupán arra utal, hogy valamely termék megfelelő tárolás esetén meddig felel meg a gyártó és a vásárló legmagasabb elvárásainak.

Más szóval, a szavatosságra vonatkozó adat nem jelent figyelmeztetést egészségügyi szempontból. A német fogyasztóvédelmi rendelkezések értelmében egy élelmiszerüzlet át is dátumozhatja a szavatossági időpontot, ha az áru minősége kifogástalannak tűnik az ellenőrzés során.

A kormány élelmezési szakbizottsága élén álló Hans-Michael Goldmann indítványozta, hogy két időpontot tüntessenek fel a csomagoláson: az egyik a maradéktalan élvezhetőségre, a másik pedig az egészségügyi meggondolás nélküli fogyaszthatóságra utaljon. Goldmann szerint így elejét lehetne venni annak, hogy élelmiszerek tonnaszámra menjenek a szemétbe. Jelenleg évente az egy főre eső veszendőbe ment élelmiszerek ára meghaladja a 300 eurót.

Ilse Aigner fogyasztóvédelmi miniszter eddig az Európai Unió rendelkezéseire hivatkozva utasította el a változtatást az eddigi gyakorlaton. Az EU a szavatossági idő egységes megjelölését írja elő valamennyi tagállam számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást