Dühösek a gázszolgáltatók Franciaországban

Infostart
2011. szeptember 24. 19:02
Befagyasztotta október elsejétől a lakossági földgáz árakat a francia kormány, így csak a vállalatoknak kell közel 5 százalékos áremelkedéssel számolniuk. A Franciaországban működő gázszolgáltatók dühösek, a GDF Suez azzal fenyegetőzik, hogy megtámadja a döntést, számításaik szerint ugyanis a cég 290 millió eurós bevételtől esik el.

A Fillon-kabinet idén immár második alkalommal él az árak befagyasztásának a lehetőségével, július 1-jén ugyanis egyszer már megakadályozta a drágulást. A kormány mostani lépésével azt is világossá tette, hogy a hét hónap múlva esedékes elnökválasztásokig semmiképpen nem engedélyez áremelkedést.

A legnagyobb piaci szereplő, a GDF Suez most azért prüszköl, mert hónapok óta győzködi a kormányt egy általánosan bevezetendő 5 százalékos áremelésről, azzal érvelve, hogy a jelenlegi árak nem fedezik kiadásait. A szolgáltató szerint a Fillon-kabinet lépése törvénytelen, ezért várhatóan az Államtanácshoz fordul majd.

Franciaországban az energia ára egyre komolyabb tételt jelent a háztartások költségvetésében, a gáz például 2009 óta 20 százalékkal emelkedett, de ha a 2005-ös helyzetet vesszük alapul, úgy a drágulás eléri a 60 százalékot.

A gázárak kiszámítását egyébként fogyasztóvédelmi egyesületek már évek óta bírálják, úgy vélik ugyanis, hogy az kifejezetten hátrányos az emberek számára, mivel alapvetően a hosszútávú, a magas kőolajárhoz kötött szerződések alapján kerül megállapításra, így azok akkor sem mozdulnak, ha a gáz ára éppen csökken a piacon.

A kormány mindenesetre most azzal is időt próbál nyerni, hogy bejelentette: a fenti panaszokat figyelembe véve kezdeményezni fogja egy újfajta, a gáz világpiaci árának alakulását is követő számítás bevezetését.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást