Sokkoló eutanázia-eset borzolja a kedélyeket

Infostart
2011. szeptember 6. 14:00
Ismét fellángolt a vita az eutanáziáról Franciaországban azt követően, hogy egy altatóorvos - saját állítása szerint - "együttérzésből" négy idős betegének halált okozó injekciót adott be. A probléma csak az, hogy egyikük sem kérte a kegyes halált, és elvileg gyógyulni vitték őket a kórházba.

A bíróságnak kedden kell döntenie arról, hogy szabadlábon vagy pedig előzetes letartóztatásban védekezhet-e Nicolas Bonnemaison, aki a délnyugat-franciaországi Bayonne városi kórházának sűrgősségi osztályán dolgozott. Az ötvenéves férfi augusztusban bukott le azt követően, hogy egy 92 éves páciense feltűnően gyorsan, a kórházba szállítását követő napon elhunyt.

A kórház vezetése feljelentést tett az ügyben, és ekkor derült ki, hogy az orvos öt hónap leforgása alatt legalább négy idős személyt segített halálba. A vádlott szerint az érintettek kivétel nélkül a halál küszöbén álltak, ezért "együttérzésből" egy Norcuron nevű gyógyszert adott be nekik, ami a légzőizmok megbénítását okozta.

Az eset sokkolta a francia közvéleményt, az eutanázia legalizálását ugyanis a francia parlament idén januárban már elvetette. Több szakértő úgy véli, hogy Nicolas Bonnemaison eljárása az orvosokba vetett bizalmat rendítheti meg, hiszen az altatóorvostól sem a betegek, sem hozzátartozóik nem kérték előzetesen a kegyes halált.

A helyzetet súlyosbította, hogy az illetékes megyei orvosi kamara nem volt hajlandó elítélni kollégájuk eljárását és feljelentést tenni ellene, ezért a szakma becsületét mentendő az ügyet az országos kamara magához vette. Ez utóbbi elnöke azt hangsúlyozta, hogy az aktív eutanáziát a törvény tiltja, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania.

Az eddigi vizsgálatokból annyi mindenesetre már kiderült, hogy az altatóorvos tavaly depresszióban szenvedett, sebész édesapja pedig, aki szintén pszichés problémákkal küzdött, néhány éve öngyilkosságot követett el. Az ügyészség "rendkívül kiszolgáltatott személyek megmérgezése" címen emelt vádat ellene, és amennyiben az bizonyítást nyer, úgy a bíróság akár életfogytiglani börtönbüntetésre is elítélheti, az orvosi kamara pedig végleg eltilthatja a hivatása gyakorlásától.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást