Elvesztett állampolgárság: hogyan fellebbezhet valaki értesítés nélkül?

Infostart
2011. augusztus 31. 20:20
A pozsonyi belügyminisztérium szerint elveszítette szlovák állampolgárságát Gubík László, az MKP lévai vezetője, aki nyíltan vállalta, hogy kérte magyarországi honosítását.

Amint arról a pozsonyi Új Szó beszámolt, a fiatal szlovákiai magyar politikus attól függetlenül elveszítette szlovák állampolgárságát, milyen választ adott az ügyében eljáró Nyitrai Körzeti Hivatalnak. A hivatal nemrégen arra kérte Gubíkot, töltse ki a "szlovák állampolgárság elvesztésének bejelentése" című nyomtatványt, és küldje vissza szlovák iratait.

Gubík a nyomtatványt kitöltetlenül küldte vissza, szlovák irataitól nem vált meg, válaszában pedig azt írta a hivatalnak, hogy szlovák állampolgárságáról nem akar lemondani, s így az alkotmány értelmében azt el sem vesztheti.

A belügyminisztérium szerint mindegy, Gubík mit válaszolt, már nem szlovák állampolgár. Erről azonban hivatalos értesítést nem kapott.

Hivatalos értesítés nélkül viszont Gubík aligha tudna fellebbezni - pedig az első, honosítását nyilvánosan vállaló szlovákiai magyarnak ez feltett szándéka, ha kell, akkor az alkotmánybírósághoz fordul.

Mivel Gubík hivatalosan bejelentette magyar honosítását, a törvény szerint nem kaphat pénzbírságot. A belügy viszont másként látja a helyzetet. "Bárki, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, köteles ezt a tényt hivatalosan bejelenteni, ennek értelmében ki kell töltenie a minisztérium által kiadott nyomtatványt is. Amennyiben ennek nem tesz eleget, több mint 3000 eurós pénzbírságot kockáztat" - nyilatkozta az Új Szónak a szlovák belügyi szóvivő.

Aki elveszíti szlovák állampolgárságát, nem tölthet be állami funkciókat, nem dolgozhat az állami intézményekben, nem ismerhet meg titkos vagy bizalmas iratokat, nem szolgálhat a fegyveres erőkben, elveszíti választási jogát, nem vehet aktívan részt a politikai életben. Egészségügyi vagy nyugdíjbiztosítását viszont nem lehet elvenni, mivel itt az Európai Unió rendelkezései érvényesek, amelyek ezt nem teszik lehetővé.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást