A második világháború végén a szovjet befolyása alá kényszerült országokból több millió német származású személyt telepítettek ki. A szerencsésebbek a későbbi Nyugat-Németországba kerültek, míg sokan a gulágon pusztultak el. Másokat kényszermunkatáborokba zsúfoltak, ahol embertelen körülmények között tartották őket fogva.
A még ma élő egykori kényszermunkások számát a berlini kormány százezerre becsüli. Jó részük még ma is szülőföldjén, Közép- vagy Kelet-Európában él. Érdekükben most szót emelt Erika Steinbach kereszténypárti politikus, aki évek óta vezeti a szülőföldjükről elüldözött németek szövetségét.
Nyilatkozatában úgy vélte, elérkezett az idő az ő anyagi kárpótlásukra is. A szülőföld napja alkalmából mondott beszédében Erika Steinbach kijelentette, hogy a náci korszak kényszermunkásainak jóvátételéhez hasonló, egyszeri összeggel legalább jelképesen javítani lehetne azoknak a németeknek a sorsán, akiket 1945 után - kizárólag nemzetiségi hovatartozásuk miatt - nem egyszer éveken át kényszermunkára hajtottak valamelyik kelet- vagy közép-európai országban.
Hans-Peter Friedrich belügyminiszter elutasította a követelést, és rámutatott arra, hogy a kormánynak nem áll rendelkezésére olyan anyagi keret, amelyből a még ma élő egykori német kényszermunkásoknak öt ezer euró kárpótlást tudnának folyósítani, ahogyan ezt Erika Steinbach követelte.
Friedrich utalt arra is, hogy ez a sors tömegjelenség volt a világháború után, amiért nem jár jóvátétel.
A kormányzó kereszténypárt belügyi tagozatának parlamenti vezetője, Wolfgang Bosbach viszont elvetette Friedriech érvelését, és rámutatott arra, hogy a jelenlegi kormány a szociáldemokrata-zöldpárti koalíció idején ellenzékként zászlajára tűzte ezt a követelést, tehát most nem térhet ki akkori törekvésének megvalósítása elől.
A kereszténypártok parlamenti frakcióvezetője, Volker Kauder szintén emlékeztetett erre a még 2003-ban előterjesztett javaslatra, és jelezte, hogy a következő vezetőségi ülésen a témát napirendre tűzi a kérdést.